SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már néhány szó esett ezen az ülésen a helyi népszavazás kérdéséről. Ezt szeretném egy picit bővebben kifejteni. Úgy gondolom, hogy valamennyien egyetértünk ebben a teremben, hogy egy széles körű társadalmi egyetértés kell ahhoz, hogy a településen lakók magukénak érezzék azokat a döntéseket, amelyeket a képviselő-testület meg fog hozni. Úgy gondolom, hogy ez az utóbbi időkben nagyon hiányzott, és erre a politikai szándék sem volt meg az elmúlt húsz év során.
Az LMP már az országgyűlési programjában is egy kiemelt területnek tekintette azt, hogy meg kell erősíteni a népszavazások, így a helyi népszavazások erejét is. Itt már elhangzott a vitában, hogy mi nem vagyunk Svájc. Valóban nem vagyunk Svájc. Jó magam számos településen kérdeztem meg a lakók véleményét arról, hogy mit szólnának ahhoz, ha a helyi népszavazások tárgyait kibővítenénk, és mennyire vennének részt ebben. Nagyon sokan szeretnének részt venni ezekben a kérdésekben, de szkepszist tapasztaltunk. Úgy gondoljuk, hogy az emberek általában nem érdeklődnek a közélet iránt.
(17.30)
Ez olyan alapvető kérdést vet fel, hogy a politikai elit mit tud tenni ebben a kérdésben. Az LMP véleménye szerint meg kell adni azt a lehetőséget, amivel egyáltalán élni tudnak az állampolgárok, és fel kell kínálni azt, hogy igenis, tessék elmondani a véleményt a lényeges kérdésekben.
Most is van, és számos helyen működik a helyi népszavazás intézménye a hatályos Ötv.-ben is, azonban úgy gondoljuk, hogy a település sorsát lényegesen érintő kérdésekben nem tudják a választópolgárok közvetlenül is kifejteni a véleményüket. Az elmúlt időszakokban láthattuk, hogy milyen súlyos visszaélések történtek az önkormányzatok vagyonával, milyen súlyos milliárdokat síboltak el helyi politikusok, és ezek, mondhatjuk úgy, hogy talán a legnagyobb felháborodást kiváltó okok között szerepeltek a hírekben az elmúlt időszakban.
A Lehet Más a Politika úgy gondolja, hogy meg kell adni azt a lehetőséget, hogy azokban a vagyoni kérdésekben, amelyek egy település jövőbeni fejlődését, sorsát meghatározzák, egyáltalán a gazdálkodását meghatározzák, az állampolgárok közvetlenül kifejthessék véleményüket. Éppen ezért mi úgy gondoljuk, hogy szükséges lenne lehetőséget biztosítani arra, hogy az önkormányzat éves költségvetésének 15 százalékát elérő vagyonátruházás esetében csak akkor lehessen dönteni a képviselő-testületnek, amennyiben ezt egy helyi népszavazás jóváhagyta.
Úgyszintén szeretnénk azt is, bár tudom, hogy a helyi gazdasági terveket általában a hirdetmények falára ki szokták függeszteni, ahol vélemények beérkezhetnek, és ha jól tudom, akkor ezzel szoktak is élni, de pontosan az lenne az LMP célja, hogy már a tervezés folyamatában részt vehessenek az állampolgárok. Ezért mi úgy gondoljuk, hogy párhuzamosan amellett, hogy egy helyi tervezési folyamatot meg kell indítani, minél kisebb területeken be kell vonni az állampolgárokat abba, hogy ők határozhassák meg, hogy hogyan nézzen ki a jövendő településük. Emellett a képviselő-testület által elfogadott gazdasági terveket a helyi népszavazáson közvetlenül is hagyják jóvá a választópolgárok.
Úgyszintén néhány szót szeretnék szólni a főváros kérdéséről. A főváros kérdésében az elmúlt hetekben eléggé nagy viharokat vert Kósa Lajos képviselőtársunk indítványa. Én ezekkel a belső konfliktusokkal nem kívánok foglalkozni, én most a mondandóm lényegét illetően - már csak az idő hiánya miatt is - szeretnék arra szorítkozni, hogy az LMP mit gondol a fővárosról.
Úgy gondoljuk, hogy számos nehézséget élt meg a főváros az elmúlt húsz évben, és ezeknek a nehézségeknek a legfőbb oka a forráshiány, a forrásmegosztási anomáliák mellett az volt, hogy nem volt világos a főváros és a kerületek hatáskörének elhatárolása. Sokszor a kerületek a főváros fejlesztési projektjeit meg tudták akadályozni, és ez fordítva is igaz volt természetesen.
Úgy gondoljuk, hogy ebben a kérdésben igazságot tenni nagyon nehéz, de az LMP véleménye szerint itt meg kell erősíteni azt a lehetőséget, hogy a főváros azokban a kérdésekben, amikor több kerületet érintő beruházásokról van szó, vagy egyáltalán a város egészét, a főváros egészét érintő kérdésekről van szó, akkor a főváros - és ez szerepel Jávor Benedek képviselőtársam 173. ajánlási pontban található módosító indítványában - magához vonhasson olyan hatásköröket, amelyek ezeket a bénultságokat meg tudják akadályozni. Jól tudom, hogy ebben a tekintetben számos ellenérzés és számos ellenérv is fel fog jönni, azonban úgy vélem, hogy a főváros egészének fejlődése érdekében mindenképpen pontot kell tenni annak a vitának a végére, ami az elmúlt hetekben immár a sajtóban is megy.
De jól tudom, hogy ez a javaslatunk nem fog támogatásra lelni, azonban a fővárost tekintve egy konkrét javaslattal is szeretnénk élni. A törvényjavaslatban a kerületi feladatok között találhatjuk az idegenforgalmi feladatok ellátását. Ez teljesen jól van, és úgy gondolom, hogy például Csepel és egyéb külsőbb kerületek tekintetében az egy teljesen méltányolható dolog, hogy a kerületek a saját területükön lévő idegenforgalmi feladatokat saját kézben szeretnék tudni, és ezt rendezni.
Azonban mi javaslunk egy olyan módosító javaslatot, ami a Fővárosi Önkormányzat feladatát bővítené ki a tekintetben, hogy amennyiben a főváros egészét érintő idegenforgalmi feladatok merülnek fel, akkor ebben a tekintetben mindenképpen a főváros rendelkezzen hatáskörrel. (Folyamatos zaj.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom abban, hogy az itt felmerülő viták végre egy szélesebb közönséghez is el fognak jutni, és úgy gondolom, hogy itt valóban olyan társadalmi egyeztetéseket kell lefolytatni, aminek a folyománya az lehet, hogy ezek a súlyos kérdések, évtizedek óta húzódó kérdések megnyugtatóan és eredményesen le tudnak zárulni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés