DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a vita vége felé meg lehet állapítani, hogy parlamenti stabilitás van akörül, hogy ezt a törvényt vissza kell vonni és újra kell kezdeni ennek a tárgyalását és a politikai egyeztetését.

Más szempontból azt gondolom, teljesen világos, hogy amikor önök az alaptörvényükben, a Fidesz-KDNP-alaptörvényben, valamint a jelenleg hatályos Magyar Köztársaság alkotmányában szereplő egyenlő választójognak sem tudnak eleget tenni, akkor különösen nem lehet folytatni ennek a törvénynek az érdemi vitáját és az elfogadását, hiszen ha már olyan problémák is vannak, mint az egyenlő szónak az értelmezése... - hiszen önök cenzust vezetnek be ebben a választójogi törvényjavaslatukban, egyrészről a határon túliak esetében egy leértékelést ilyen szempontból, a nemzeti kisebbségek szempontjából egy diszkriminatív választási lehetőséget, és akkor vannak a teljes jogú magyar állampolgárok, akik nyilván majd az előregisztrációnak eleget téve mehetnek el választani.

Azt gondolom, hogy ebből világosan látszik, hogy nincs kellően előkészítve, azonban vannak olyan elemei, amelyek egyébként támogathatóak lennének. Tipikus esete annak, amikor részleteket nem lehet már orvosolni, így egészben kell újrakezdeni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu