DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Ertsey Katalinnak szeretnék válaszolni. Szóval, képviselő asszony, az esélyegyenlőség biztosítása és az ennek érdekében igénybe vehető különleges intézkedések nem lehetnek alkotmányellenesek. Ez a probléma. Az ön érvei nem tudnak meggyőzni az álláspontom helytelenségéről, mert, még egyszer mondom, az alkotmányba nem ütközhetnek az esélyegyenlőséget biztosító intézkedések.

Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr felszólalására, aki feltette a kérdést, hogy normálisak-e az ilyen vagy olyan arányok, nyugodtan kijelenthetjük, hogy bizonyos aránytalanságok nyilvánvalóan nem normálisak, és mint azt már korábban is elmondtuk, úgy gondoljuk, hogy az a kívánatos és helyes, hogy a hölgyek szerepvállalása erősödjék. De a vita, még egyszer, azon van köztünk, hogy milyen eszközökkel. Engedjenek meg egy történelmi példát. Az első világháborúban a magyar férfilakosság jelentős veszteséget szenvedett, és erre tekintettel az 1925-ös választójogi törvény úgy akarta a férfiak és a nők különbségét úgymond kiegyensúlyozni és egyenlő arányt teremteni a társadalomban a férfiak és a nők között, hogy a férfiak választójogosultsági korhatárát 24 évhez kötötte, a nők választójogosultsági korhatárát 30 évhez kötötte. Megkérdezem: normális rendelkezés volt ez? Szabad ilyen jogi eszközökkel, egyébként mégannyira megfontolandó és mégannyira a társadalom szempontjából kedvezőtlen, rossz helyzet kiegyenlítésére ilyen eszközöket igénybe venni? Nyilvánvalóan nem az ilyen adminisztratív vagy jogi eszközök azok, amik ezeket a kérdéseket, ezeket a problémákat meg tudják oldani.

(15.00)

Forrás: parlament.hu