DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársak! Úgy gondolom, hogy Pósán úrral teljes mértékben egyetértünk. Itt egy megjegyzésem van, hogy ezért is fontosnak tartom, hogy a felsőoktatási szakképzést ismét tekintsük még át, és úgy gondolom, hogy ezt precízebben be kellene szabályozni azért, hogy a piac erre tudjon reagálni, ez nagyon fontos.

Ékes képviselőtársammal szintén szinkronban vagyunk, egy helyen van különbözőség kettőnk között. Ez pedig az, hogy én azt képviselem, hogy ne miniszteri rendeletben, ne kormányrendeletben kerüljenek ezek szabályozásra, hanem itt a törvényben. Nem tudom, hogy jól tudom-e, tudomásom szerint ehhez a törvényhez kapcsolódóan még 27 különböző miniszteri és kormányrendelet készül. Nem lehetett volna ezt leszabályozni itt, a törvényben? Ez szerintem sokkal megnyugtatóbb lenne a tárcának, az érintett szakembereknek, mindenkinek, és legfőképpen a hallgatóknak, az egyetemeknek és a főiskoláknak.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu