KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kucsák László képviselőtársam nagyon szimpatikusan arra irányította a figyelmet, hogy nyitottsággal, kompromisszumkészséggel hogyan született az elmúlt napokban fontos kérdésekben előrelépés megítélésem, megítélésünk szerint. A 45. ajánlási pontra szeretnék például hivatkozni, ahol jobbikos, fideszes képviselők és magam is módosítási javaslatot nyújtottunk be. Szeretném tisztelettel jelezni, hogy például számomra, de ahogy konzultáltam képviselőtársaimmal, mások számára is, a 49. ajánlási pontban szereplő, Bús Balázs-féle módosítási javaslat, amely szintén ezt a területet módosítja, például teljesen elfogadható és vállalható.

Valóban csak röviden szeretnék reagálni, én is meg szerettem volna mindenképpen emlékezni, most csak nagyon röviden teszem, Tapolczai Gergelynek a roppant fontos módosítási javaslatairól, illetve ha konkrét ajánlási számok szerint megyünk, a 76., 77. ajánlási pontokról, a munkaerőpiaccal, karriertervezéssel hogyan boldogulnak majd a hallgatók a munkaerőpiacon, az életben kérdéskörben. Remélem, lesz rá módom és lehetőségem majd, hogy normál felszólalási keretben, igaz, hogy írásban nem jelentkeztem előre, de remélem, hogy jut még idő arra, hogy a foglalkoztatási bizottság alelnökeként ilyen megközelítésben tudjak majd reagálni, illetve ezeken az ajánlási pontok túlmenően majd még további ajánlási pontokra, a 276-osra és a 277-esre is reagálni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu