KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm mindenkinek a türelmét. Azért nyomtam még egy kétpercest, hogy Osztolykán Ágnes mostani és korábbi felszólalása kapcsán elmondjak még egy gondolatot. Ön most minőségről beszélt.

Kedves Képviselő Asszony! Az ön által a törvényhez benyújtott módosító indítványok - ha jól összegeztük - tulajdonképpen a jelenleginél is enyhébb bejutási feltételeket fogalmaznának meg, tehát ha ön minőségről, magasabb minőségről beszél, akkor a kérdés az, hogy ezek az ön által benyújtott módosító indítványok megítélése szerint milyen módon szolgálják ezt a bizonyos célt.

Még egyszer: válasszuk külön a dolgokat! Itt - még egyszer mondom - egy korábbról örökölt problémáról és annak kezeléséről van szó, a törvénytervezet pedig a jelenből kiindulva a jövő számára fogalmaz meg dolgokat. Ön korábban egyébként azt is említette a főiskolák kontra egyetemek problematika kapcsán, hogy nem feltétlenül szabályozórendszerekkel és egyebekkel kellene operálni, hanem réseket kellene hagyni. Ha ezeket összerakjuk, tehát ön a jelenleginél enyhébb bejutási feltételekben gondolkodik, nem szabályozó- és feltételrendszereket fogalmazna meg szigorúan, hanem inkább réseket hagyna, akkor ez hogyan áll össze? Megítélésem szerint nagyon nehezen összerakható puzzle-ról van szó. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu