DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! A kormány célul tűzte ki a demokratikus normák helyreállítását, azon belül pedig a hiteles, őszinte, a választópolgárok bizalmára épülő kormányzást. A célok megvalósítása érdekében vissza kell állítanunk az állam lerombolt tekintélyét, ennek érdekében meg kell teremtenünk a törvényesen és átláthatóan működő, a közszolgáltatásokat maradéktalanul biztosító állam működési feltételeit.
Tisztelt Ház! A kormány a programjában meghatározott, követett elvek és célkitűzések mentén beterjesztette önök elé az új, államháztartásról szóló törvényjavaslatát, amellyel egy új, egységes, átlátható normarendszert kíván teremteni. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény az elmúlt húsz évben több mint százszor került módosításra. A módosításokat sokszor konkrét ügyek, egyedi problémák megoldása indokolta. A paragrafusok száma folyamatosan bővült, s így a törvény terjedelme több mint hétszeresére növekedett megszületése óta. E folyamatos módosítások, kiegészítések hatására mára gyakorlatilag olyan átláthatatlan szabályhalmazzá vált, amely megnehezíti mind a jogalkalmazók, mind a jogalkotók munkáját. Az államháztartás szabályrendszerének újragondolása tehát megkerülhetetlen feladattá vált, amit alátámaszt az is, hogy az új alaptörvény külön fejezetben foglalkozik a közpénzekkel, a központi költségvetésről szóló törvénnyel és a nemzeti vagyonnal.
Tisztelt Ház! Egy modern, a mai kor kihívásainak megfelelő államháztartási törvény megalkotásakor a törvényi szinten lényeges, fontos szabályok deklarálása a cél. Ezért az új törvényi tagolásban elhagyásra kerültek a részletes, törvényi szabályozást nem igénylő rendelkezések, a törvény végrehajtását szolgáló technikai részletszabályok.
Szintén a törvény tagolását érintő változás, hogy a törvény szerkezete igazodik a költségvetés folyamataihoz. Az egyes fejezetek sorrendben tartalmazzák a költségvetés előkészítésével, tervezésével, a költségvetés végrehajtásával, végezetül a beszámolással kapcsolatos szabályokat.
Ami az államháztartás tagolását illeti, a javaslat nem eredményez változást. Az államháztartás változatlanul két alrendszerből, a központi alrendszerből és az önkormányzati alrendszerből áll. A javaslat egyértelmű és világos felsorolást ad azokról a jogi személyekről, amelyek a központi alrendszerbe, illetve az önkormányzati alrendszerbe tartoznak. A központi költségvetési szervek, az egyes központi és fejezeti kezelésű előirányzatok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, valamint az elkülönített pénzügyi alapok kiadásait és bevételeit továbbra is a központi költségvetésről szóló törvényben állapítja meg a tisztelt Ház. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és a törvénnyel létrehozott elkülönített állami pénzalapok költségvetése a központi költségvetésben önálló fejezetet alkotnak a jövőben is.
A jogszabály előkészítése során kiemelt figyelmet kapott a tervezés folyamata. Az új szabályok alapján már 2012 tavaszán elkezdődik a következő évi költségvetés részletes tervezése. A kormány március végéig meghatározza a gazdaság- és pénzügypolitika fő irányait. A fejezetet irányító szerveknek május végéig kell az államháztartásért felelős miniszter által kiadott ütemterv alapján megtervezni a bevételeket és kiadásokat. Az egyeztetéseket követően az államháztartásért felelős miniszter előkészíti és a nyár végén a kormány elé terjeszti a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat tervezetét, amelyet a kormány szeptember 30-áig nyújt be az Országgyűlésnek.
A fentiek tükrében látható, hogy a törvényjavaslat újdonsága a tervezés folyamatának megújítása, amelynek eredményeként a kormány részletes költségvetést hagy jóvá. A korábbi gyakorlat szerint az elfogadott költségvetési törvény alapján készültek el a részletes tervek, elemi költségvetések. Azonban a törvényjavaslat szerint ez a folyamat megfordult. Az elemi számokból, alulról építkezve áll össze a kormány által jóváhagyott költségvetés.
A törvényjavaslat arra az elvre épül, hogy egységes szemléletet teremtsen, megkönnyítse az alkalmazhatóságot, és a folyamatokra építve fogja át az egész rendszert. Az államháztartás átlátható, költséghatékony működtetése szempontjából elengedhetetlen, hogy az államháztartást szabályozó törvényt egységes szemlélet hassa át. Az átláthatóság követelménye a törvénytervezetben mind a szabályozás, mind az államháztartás működése terén megjelenik. A megalkotott törvényjavaslat éppen az egyértelműség követelményére alapozva keretjellegű szabályokat állapít meg, míg a részletszabályokat végrehajtási rendeletek határozzák meg.
Tisztelt Országgyűlés! E törvényjavaslat elfogadása elengedhetetlen ahhoz, hogy az államháztartás működése, folyamata átlátható, törvényre alapozott, egységes legyen. Mindezeket figyelembe véve, tisztelt képviselő hölgyek és urak, kérem, a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés