DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Témánk Magyarország pénzügyi stabilitása. Sok érdekeset hallottunk, volt szalmacséplés is, de az Országgyűlés műfajához az is hozzátartozik. Én néhány megjegyzést szeretnék hozzátenni az elhangzottakhoz. A téma sokkal többet érdemelne, azonban korlátozva vagyunk.

A Magyarország pénzügyi stabilitásáról elhangzott kételyek most, itt a Ház falai között persze, hogy megalapozottak, azonban az a szkeptikus és néha borongós tónus, aminek tanúi lehettünk, túlzás. Nem tesz jót sem a törvényhozás minőségének, sem pedig azoknak, akik figyelnek ránk, mert tudjuk, hogy figyel ránk a világ, a magyar világ, sőt azon túllevően más világ is, néha panaszkodunk is miatta. Nem tesz jót, ha a mi vitáink tartalmába olyan dolgok belekerülnek, amelyek a hitelképességünket és a kompetenciánkat megkérdőjelezik.

A pénzügyi stabilitás alapja - hölgyeim és uraim, akik itt ülünk és akik halljuk messziről, újat mondok, vagy nem új, remélem, nem új - az ország termelése, nem pedig pénz tologatása vagy manipulálása. Mert hiszen kell a pénzzel foglalkoznunk, persze hogy kell, de a pénz maga nem fogja meggyógyítani a pénzt. A pénz körüli fájdalmainkat, bajainkat nem a pénz valamiféle újragondolása és újrarendezése fogja meggyógyítani, hanem a termékek mennyisége. Ha van több termék, akkor a pénznek több lesz az értéke. Ha ezt mintegy első kijelentésnek gondoljuk, akkor ez továbbvezet.

Az, hogy az ország stabilitása, beleértve a pénzügyi stabilitást, hogyan célozható meg, és engedtessék meg, hogy csöndesen mondjam, hogy célozható meg, mert képviselőtársaim közül jó sokan azt mondták, hogy nincs ebben a Házban senki, aki érti, hogy miről van szó, és magyarázza el végre valaki. Vágó Gábor képviselő úr legalább ötször elmondta, hogy senki sem tudja, miről van szó, hát mikor tudja már valaki elmagyarázni. Mások is ilyen hangon szóltak.

Képviselőtársaim! Ha elvégezzük a házi feladatot, akkor inkább a lényegről beszélünk; például az, hogy van-e a kibontakozásnak alapja, megvannak-e tényezői. Engedtessék meg, hogy egy modellt, a modellemet elmondjam. Igen, ha a költségvetést és az ország fiskális részét úgy gondoljuk, hogy a költségvetés mértékét elhatározzuk egy évre vagy kettőre és azt betartjuk. Úgy elhatározzuk, hogy a világ elhiggye, hogy azt betartjuk, hogy ennyi lesz, és mondjuk azt, hogy annyi lesz, amennyi ma. Tehát, mint egy horizontális állandó, egy vagy két évre, nem hosszú távon, mert az nem tenne jót a társadalom szöveteinek, jóérzésének és annak sem, hogy hová haladunk. Hát előrehaladunk, és előbb-utóbb jelentősen jobb lesz. De ahhoz tételezzük fel a költségvetési kiadások ilyen fix mértékét.

Ugyancsak az adórátát jelentsük ki fixnek, nem az adómennyiséget, hanem az adószázalékot. Az adószázalék fix legyen, de az adóbevétel ebből kifolyólag annyi lesz, amennyit az ország termel. Ha az ország termelése - használjuk a szót, GDP vagy más - emelkedik, akkor egy fix, állandó adóteherrel az adójövedelem emelkedik. Tehát senkinek sem kell több adót fizetni, már nem lesz nehezebb az adóterhe, ha az összmennyiség emelkedik. Tehát a növekedés, amivel kezdtem, a termelésre való figyelés oldja meg a költségvetési problémát. Elérkezik két-három esztendő után. Tetszik figyelni a kezemet? - ez nem szokás az Országgyűlésben. A horizontális a kiadások mértéke és az adóráta emelkedik. (Mutatja.) Az adóráta, adómennyiség, bevétel kevesebb, mint a költségvetési kiadás. Ez a deficit. De az esztendők során ez eltűnik; az a 2-3-4 esztendő, függően persze attól, hogy mi a növekedés rátája.

És akkor megint visszaértünk ahhoz, hogy beszéljünk a növekedésről. Beszéljünk arról, hogy Magyarországon 1 millió 300 ezer jó termőföld nincs bevetve, Magyarországon ugyanazon a részen 20-30-40 százalékos a munkanélküliség. A két legfontosabb termelési tényező ott áll, és nem áll össze. Itt aztán ludasok és bűnösek vagyunk mindnyájan, mert az politikai kérdés, hogy azok miért nem állnak össze. De ebben az elgondolásban összeállnak majd és termelünk. És ha nem termelünk mást, akkor az öregek, a gyerekek meg a cigány gyerekek selyemhernyót termesztenek vagy bodzabogyót szednek vagy száz meg mindenféle olyan valami van, ami kicsike, még a családi üzemnél is kisebb, de tevékenység, amiből bevétel van és munkabér is, jövedelem is. Nos, ez egyféle termelésen alapuló költségvetési egyensúly; a címünk az, hogy a pénzügyi stabilitás.

Ilyen körülmények között tessék arra gondolni, hogy néz ránk az ország népe, ha van egy ilyen vízió, egy ilyen látás, egy ilyen horizont. De talán még fontosabb, de nem, nincs annál fontosabb, mint az ország népe, de ugyancsak fontos, hogy néz ránk a világ. Kicsodák? Az államadósságot minősítő londoni ügynökségek vagy az IMF. Hogy néznek ránk? Ahogy látnak minket, aszerint ítélik meg azt, hogy milyen kamatért vehetünk kölcsönt. Vagy ne vegyünk kölcsönt, dehogyis, milyen kamattal törleszthetjük, amikor újra finanszírozzuk a lejáró adósságainkat.

Tehát ha jobb a világképünk, akkor olcsóbban lehet, kevesebb költséggel finanszírozni a meglévő adósságainkat. Mert azt ki fogjuk fizetni, azt mondjuk, ki fogjuk fizetni. Ha ezeket az elemeket továbbgondoljuk, akkor megjelennek azok a kitörési pontok, amiket itt hallottam több képviselőtársamtól, hogy nincsenek kitörési pontok. Hát van: selyemhernyó. Magyarország ezelőtt száz évvel Európa harmadik selyemtermelő országa volt - ma zéró.

(20.40)

Száz évvel ezelőtt Franciaország volt és Olaszország és Magyarország. Ma lenézzük. És így tovább, és hasonlóképpen gyógynövényekkel, bodzabogyókkal és mindenfélével.

Ez nem azt jelenti, hogy én a multinacionális korporációknak a tekintélyét lenézem, és ne tudnám azt, hogy van egy Németország, és az ottani gazdasági helyzet mennyire vetíti rá a képét a mi országunkra, dehogynem! De az mégiscsak távolabb van, kevésbé a mi kontrollunk alatt van, mint az, hogy Mátészalkán vagy Simontornyán mi történik azokkal a kicsike családi vagy még a családinál kisebb tevékenységeknél.

És gondoljunk erre a két termelési tényezőre: föld és ember. Aztán persze, hogy ott a tőke és ott a managerial talentum, azonban a föld és a tőke bőségben itt van nálunk. A tőke már pénzbe kerül - hogy is mondjam? -, már áldozatba kerül. Persze, hogy van nekünk talentumunk, hogy menedzseljük is, de ezek valahogyan nem állnak össze. Jelentős mértékben, barátaim, azért nem állnak össze, mert ez a téma, Magyarország pénzügyi stabilitása olyan pesszimista téma, olyan elegáns szkepticizmussal beszélnek jó társaságokban róla. A kevésbé - hogy is mondjam? - középosztály vagy szegényebb emberek pedig nemcsak hogy elegáns szkepticizmussal, hanem elkeseredéssel beszélnek róla. Tehát ilyen világban - hogy is mondjam? - nyomorúság nyomorúságot szül, szomorúság szomorúságot szül.

Ha nincs képességünk arra, hogy ezeket az apró dolgokat meglássuk, és ezekről beszélgessünk... Barátaim, mindannyian járjuk az országot, ott élünk, ha ilyeneket mondok húsz embernek vagy hatvan embernek Sáregresen vagy Gyomaendrődön, az emberek meghallják, és jönnek, talán csinálják is. Vagy amikor a múlt héten ezt elmondtam New Yorkban és Washingtonban, hogy Magyarországon ilyen kilátások is vannak, akkor a világnak azon a részein is másképpen nézik: jé, szóval Magyarország mégse egy reménytelen helyzet! És azok a rossz hírek, amelyek vagy azért rosszak, mert nem mutatjuk magunkat jól, vagy pedig kifejezetten a rosszakaróink szülnek és terjesztgetnek mindenhogyan, akárhonnan származnak is ezek, és akkor nem lesz az a gond, még egyet mondok, amit Veres János képviselő úr emleget - meg fogom nézni, amit ő mondott, az Országgyűlési Naplóban, ezzel szándékszom foglalkozni; képviselő úr, de jó volna, ha itt lenne! -, azt mondta, hogy annak idején, 2001-ben a minimálbér emelésével milyen nagy károkat csináltunk, mert megszüntettek vállalkozásokat, és szociális feszültségek, és az államadóssági politika megítélésében is ez milyen káros. Pontosan arról volt szó, hogy azokban a nyírbátori és melyik körzetekben, ahol ő üzemek bezárásáról beszél, ott emelkedett. Emelkedett a munkabér? A munkabér akkor reális, normális, ha annyit termel, annyi az értéke, hogy azt kifizetheti a munkaadó. Engedtessék meg, hogy közgazdasági nyelven mondjam, a marginal prodactivity of labour. Tehát ha az az egy hozzáadott munkaegység annyival többet termel, amennyivel többet termel, az a bér. És itt egyszerűen arról van szó, hogy jól kell menedzselni, és jól kell összerakni a termelési tényezőt, amelyek ott vannak ingyen, hát ott a föld semmit sem termel meg, meg az emberek munkanélküliek. Szóval az a fajta érvelés a pénzügyi stabilitásról, amit Veres képviselő úr mondott, az nyilván tévedés. Olyanképpen hibáztatni magunkat, olyan diagnózissal beszélni a betegségünkről, abból nem lesz gyógyulás.

Aztán az, hogy a magyar adósságpolitika, hiszen erről is van itt szó, akkor annak a számbavételével, hogy a kölcsön piacon határozódik el, ha a piac működik, mert nem csak a burgonyából van kereslet és kínálat, és annak arányában az ár meghatározása, a pénzpiacon is így van, használom ezt a kifejezést. Ha több a pénz és a kockázat és egyéb tényezők, amik az árát megszabják, úgy hozza ki, akkor kedvezőbb körülmények között jutunk hozzá. Szeretném, ha erről több alkalommal szó lenne, és szeretném, ha a Magyar Országgyűlésben, amikor törvényjavaslatok vagy határozati javaslatok kerülnek elénk, ez az aspektusa az egésznek mindig az asztalon lenne, mert a végső gyógyulás, a pénzügyi is meg minden, a kinövekedés a bajainkból - és képesek vagyunk-e kinövekedni? Hát képesek vagyunk kinövekedni.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu