DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy itt hamarosan mindenkinek bele kell nézni a tükörbe, de Nagy Csaba képviselőtársunknak időnként bele kellene néznie a tények könyvébe is. Jó lenne, ha valami más, valami normálisabb vita zajlana itt a mai nap a törvény, a Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló törvény kapcsán, hiszen éppen a mai napon Fellegi miniszter úr bejelentette, hogy menni készül, a kormány, azt gondolom, repedezik, belső feszültségek vannak, a költségvetés gyakorlatilag összeomlott, és az ország is a szakadék felé száguld. Ilyen súlyos témák kapcsán célszerű lenne szakszerűen és felelősségteljesen vitatkozni.

Ebben a törvényben vannak olyan szabályok, amelyek elgondolkodtatók, például az anticiklikusságot megteremtő elem, a negatív növekedés beiktatása a törvény elején a 4. § egyik képletébe, ami miatt recesszió idején növelhető a hiány. Ennek a szabálynak is persze vannak csapdái és hátulütői, erről majd később egyszer szeretnék még beszélni; például ez egy olyan szabály, amelyet érdemes végiggondolni itt az államadósság kezelése kapcsán.

A másik ilyen nagyon fontos szabálya, újdonsága ennek a törvénynek az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatos: a kormány engedélyhez köti a különböző hitelek felvételét. Ez azért új szabály, hiszen az elmúlt időszakban a Fidesz rendszeresen keresztbefeküdt az ilyen irányú kezdeményezésnek, sőt ösztönzője volt a fideszes önkormányzatok eladósodásának. Én magam nem tartom jó szabályozásnak, ami a törvényben van, noha nyilván - hogy korlátozó szabályok beépítése fontos lenne - azért nem jó ez a szabályozás egyébként, mert ellentmond a szubszidiaritás elvének, és az önkormányzatiság felszámolásához járul hozzá, amit egyébként az új Ötv. maga is megtesz. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu