DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előttünk egy olyan javaslat fekszik, amely az elmúlt 20 év során vagy az elmúlt 19 év során Magyarországon sokszor került említésre, hogy jó-e vagy nem jó, nagyon sokszor került módosításra, és sokszor fogalmazódott meg az igény, hogy át kellene írni az államháztartási törvény által szabályozott területeket valamilyen módon.
Azonban az a típusú átírás, amilyen módon ez most megtörténik, szerintem soha nem hangzott el igényként. Ugyanis itt egy egyoldalú, egy, az érintett terület szakmai hozzáértőivel nem egyeztetett, az érintett területen tapasztalatot szerzett emberekkel meg nem beszélt, és meglehetősen szűk kör által előkészített, hát, fideszes módra benyújtott törvényjavaslatról van szó. Nagyon sajnálom azt, hogy akkor, amikor '92-ben megalkották az előző törvényt, akkor a tapasztalat, ami akkor rendelkezésre állt, a nagyon széles körű előkészítő munka most nem ihlette meg ezen javaslat előkészítőit. Szerintem igen komoly hiba az, hogy azok közül, akik ma Magyarországon ennek a témának az igazi szakértői, az én ismereteim szerint meglehetősen keveseket kérdeztek meg a mostani javaslat előkészítői és beterjesztői, nem igazán vették figyelembe a felhalmozódott szakmai tapasztalatokat, és nem igazán építettek arra, ami ebben az elmúlt több mint 15 évben a törvény működése kapcsán előállt tapasztalat.
Éppen ezért én kifejezetten hiányosnak és rossznak tartom az előkészítést, már csak azért is, mert egy olyan törvényről van szó, amely törvény kapcsán politikai hovatartozástól függetlenül bizonyos szakmai kérdésekben egyetértésre lehetne jutni egymással, bizonyos szakmai kérdéseket ugyanolyan módon lehetne megítélni, és adott esetben a törvényben megfogalmazni, majd pedig a későbbiek során alkalmazni is lehetne. Itt ezt a lehetőséget, hogy úgy mondjam, elszalasztották, illetve valószínűleg a kétharmados többség elhomályosító pillanataiban nem is kívánnak ezzel élni, hogy ilyen módon készítsenek elő egy ilyen szakmai törvényjavaslatot.
Nagyon beszédes az is, hogy mi az, ami kimaradt az előző törvényből. Furcsa dolog, hogy azzal kezdem, hogy az alapelveknél mindjárt kimarad egy olyan alapelv, amely az előző, jelenleg is hatályos államháztartási törvényben rögzítésre került, és az újba már nem került be, nevezetesen a bruttó elszámolás elve. Úgy vélem, hogy ezen elvnek a kihagyása rendkívül sok olyan lehetőséget nyit ki, amely lehetőséggel nem kellene hogy éljenek a mindenkori kormányzati szereplők, ugyanakkor ha nincs benne a törvényben ez a követelmény, akkor könnyen lehet, hogy élni fognak ezzel.
Egy olyan dologra utalnék, ami tíz évvel ezelőtt Magyarországon sajnálatos módon bekövetkezett, és a későbbiek során sok gondunk támadt belőle. Nevezetesen akkor olyan elszámolásokat alkalmaztak 2000-ben, 2001-ben, amelynél a Magyar Fejlesztési Bank keretein belül számoltak el valóságban költségvetési kiadásokat, és a Magyar Fejlesztési Bank konszolidációjára 2002-ben kellett sort keríteni, ekkor érdemben megnövelve a költségvetési hiányt, és úgy gondolom, a mostani elv kihagyása feltehetően ezzel az akkori torz, helytelen gyakorlatnak a felmelegítésével vagy a megismétlésével függhet össze. Én kifejezetten hibának tartom, és mindenképpen pótlandónak tartom azt, hogy ennek az elvnek a visszaemelése a törvénybe megtörténhessen, hiszen ezt követően legalább ilyen jellegű torzítások nem fordulhatnak elő a jövőt illetően.
Eléggé vitathatónak tartom azt is, ami a mostani javaslat másik alapelveként végigvonul a tervezeten, nevezetesen, hogy noha az Európai Unió tagországává vált Magyarország, és az Európai Unióban van egy eredményelszámolási kötelezettség, eredményszemléletű számviteli és nyilvántartási kötelezettség, mintha ezt figyelmen kívül hagyná, mintha erről megfeledkezne maga a javaslat, és kifejezetten a pénzforgalmi szemlélethez köt mindenfajta ügyet.
Ez azt eredményezi, hogy év közben pusztán pénzforgalmi számok fognak rendelkezésre állni mindenkinek, és év végén egy jelentős korrekció is elképzelhető, adott esetben több tíz, adott esetben több száz milliárd forintos korrekciókra is sor kell majd kerüljön, amikor az úgynevezett eredményszemléletű számbavételnek a számait fogják a korrekciók eredményeképpen kiszámolni az arra illetékes szervek képviselői.
Úgy gondolom, ha már az európai uniós tagságunk után ennyi évvel kerül sor az Áht. újraírására és újrafogalmazására, akkor sokkal nagyobb mértékben kellett volna az eredményszemlélet követelményeit érvényesíteni magában a benyújtott törvényben is, hiszen nem lehet azt hagyni, hogy csak és kizárólag az utólagos korrekciókkal tudja ki-ki Magyarországon az eredményszemléletű költségvetési számokat megkapni.
Érintették már ellenzéki hozzászólók, én egy más aspektusból szeretném érinti ugyanakkor azt a témát, ami az előterjesztésben, ha jól emlékszem, akkor a 68. §-ban szerepel, nevezetesen a KEHI szerepkörének az eléggé sajátságos és egyoldalú megfogalmazása. Azért tartom ezt problematikusnak, mert láthatóan a Fidesz-kormány hatalomra kerülését követően a KEHI-t átvették a fidesznyikek, azaz olyan vezetők vették át, akik politikai alapon végzik az ottani tevékenységüket, politikai alapon tesznek megállapításokat, és nem szakmai alapon folyik a tevékenység ezen szervezetnél.
Ebben a törvényjavaslatban ezt követően ezen szervezethez olyan jogot delegálnak, amely szerintem egészen elképesztő és egészen helytelen, és semmiképpen nem támogatható, nevezetesen azt a jogot, hogy mindenkinek a tudta, ismerete és meghatalmazása nélkül is eljárhat külső szervek felé adott esetben ellenőrzési tevékenységének eredményeképpen. Miután az elmúlt bő másfél évben igen sok megalapozatlan, politikailag motivált döntése volt a KEHI-nek, ezért én súlyos hibának tartom, hogy erre a szervezetre ilyenfajta jogosítványokat bíz ez a törvényjavaslat. Legalább a minisztériumi kontrollnak ott kellene mellette lenni, hogy ha ez nem marad meg, akkor szerintem ez egy ilyen meglehetősen furcsa, másodlagos hatalmat megjelenítő, megtestesítő, azt gyakorló hivatallá válhat a későbbiek során. Én súlyos hibájának tartom az előterjesztésnek, és kifejezetten politikailag motivált javaslatnak tartom ezt a pontját az előterjesztésnek.
Láthatóan a benyújtott javaslat meglehetősen egyoldalúan tekinti a folyamatokat, példának okáért a pótköltségvetés-készítés szabályaival, feltételeivel a javaslat nem foglalkozik. Úgy tesz, mintha az Országgyűlésnek ilyen típusú jogköre már a továbbiakban nem lenne, a kormány majd elrendez mindent, és a zárszámadásban az Országgyűlés elé terjeszti azt, hogy ez történt, így intézkedtünk, átcsoportosítottunk, zároltunk vagy bármilyen más intézkedést hoztunk, de ti, képviselők, majd hónapokkal a lezárt év után a zárszámadás vitájában vegyétek ezt tudomásul, ismerjétek meg, és hagyjátok jóvá többségében, akik a parlamentben ültök, azt, ahogyan a kormány rendelkezett.
Szerintem ez súlyosan sérti a parlamentáris demokrácia alapszabályait. Ezért azt gondolom, mindenképpen szükséges beemelni, visszaemelni az Országgyűlés eme jogkörét megerősítő, továbbra is biztosító olyan szabályokat, amelyek egyértelművé teszik legalább a jelenlegi szabályozottsági szinten azt, hogy mikor van a kormánynak kötelezettsége pótköltségvetés benyújtására, milyen módon, milyen feltételek esetén kell költségvetés-módosítást az Országgyűlés elé terjesztenie a kormánynak, hiszen jelenleg ez a szabály is hiányzik az előterjesztésből. Azaz nem gondolom, hogy akár a kormánypárti, akár az ellenzéki képviselőknek megfelelő lenne vagy elfogadható lenne az, hogy ha ebbéli jogköreiben az Országgyűlés jogát csorbítja a majdan elfogadandó törvény, ezért természetesen módosító indítványt fogunk előterjeszteni ezen hiányosság pótlására.
Érdekes módon szabályozza a most benyújtott javaslat a költségvetés benyújtásának körülményeit. Itt már többen érintették ezt hozzászólásukban. Én most egy olyan aspektusról szeretnék szólni, amely kimaradt az eddigi követelmények közül.
(15.30)
Az eddigi követelmények között az államháztartási törvény szabályozza azt, hogy a benyújtott költségvetésnél a költségvetés társadalmi-gazdasági hatásaival, következményeivel is számolni kell, azaz be kell nyújtani az Országgyűléshez a költségvetés számain túlmenően a költségvetés eredményeként vagy várhatóan a költségvetés megvalósulása esetén bekövetkező társadalmi-gazdasági folyamatokban lezajló változásokat is. Ezt vagy szándékosan, vagy véletlenül hagyták ki az előterjesztők a mostani törvényjavaslatból. Egy bizonyos, az országgyűlési képviselők számára el nem hanyagolható fontos körülményekről van szó, ezért úgy gondolom, hogy ezt is érdemes beleírni a javaslatba, hiszen a képviselőknek nemcsak azt kell tudniuk és nemcsak azt kell elfogadniuk, hogy két szám összege vajon az-e, ami szerepel az előterjesztésben, hanem sokkal fontosabb az, hogy vajon két szám ilyen vagy olyan módon történő felhasználása, két számérték mögött lévő pénz ilyen vagy olyan módon történő felhasználása esetén annak milyen társadalmi-gazdasági hatásai lesznek Magyarországra a jövőt illetően.
És ha már a jövőről szólok, akkor meglehetősen furcsállom azt is, ahogyan szerepel az előterjesztésben az úgynevezett hároméves kitekintés szabálya. Láthatóan a mostani előterjesztés nem nagyon akar kötelezettségeket, vagy nem vesz elég komoly olyanfajta kötelezettségeket, ami a következő időszakra vonatkozóan jelenleg államháztartási törvényben szereplő egyértelmű kötöttségeket jelent. Úgy gondolom tehát, hogy a hároméves kitekintés szabályai, amelyek nagyon régen bent vannak már a költségvetésben, és az elmúlt években is sok vitát váltott ki, hogy milyen tartalommal, milyen megbízhatósággal és milyen számértékekkel szerepelnek ezek a bizonyos hároméves kitekintési szabályok, a költségvetési megbízhatósággal kapcsolatos, az előzőekben folyt vita során ezeknek inkább a megerősítése volt többségi véleményként elfogadható mindenki számára; ez a javaslat szinte lenullázza ennek a komolyságát, ezért azt gondolom, nagyon fontos lenne, hogy erre vonatkozóan is fogadjon el a parlament módosító indítványt, ennek a benyújtott javaslatnak a gyengeségét kiküszöbölve, illetve megerősítve ennek a hároméves kitekintésnek a komolyságát, fontosságát, és a tartalmi kérdéseire is kitérve.
Nagyon érdekes a továbbiakban még a benyújtott javaslat ilyen gyorsított menetben történő elfogadása. Azt hiszem, Nyikos bizottsági elnök úr már szólt a vezérszónoklatban arról, hogy a 2002-es államháztartási törvény parlamenti tárgyalására mennyi időkeret volt akkor biztosítva, mennyi idő alatt zajlott le akkor a vita, itt most annak a tizede sem lesz rá biztosítva, ha jól végiggondoljuk a mostani parlamenti menetrendet és a tervezett szavazási időpontokat. Ezért azt gondolom, rendkívül fontos lenne, hogy egy ilyen kifejezetten szakmai jellegű törvény előkészítésénél, akár most a parlamenti tárgyalásnál is, érdemi párbeszéd, érdemi egymás meghallása alakuljon ki a kormánypárt és az ellenzéki képviselők között.
Teljesen bizonyos vagyok abban is, hogy azok a személyek, akik az államháztartásban az államháztartási törvény használata kapcsán igen nagy tapasztalatra tettek szert - közülük vannak ma aktívak és vannak nyugdíjasok is -, mindenképpen meghallgatandók lennének ezen javaslat elfogadását megelőzően. Azt is figyelembe véve, hogy például Naszvadi úr, aki eddig itt volt a parlamentben ezt a vitaszakaszt hallgatva, pontosan tudja, hogy kik azok a szereplők, akikkel érdemes ebben a történetben még egyeztetni, függetlenül attól, hogy ma kormányzati beosztásban vannak-e vagy kormányon kívüli beosztásban. Meggyőződésem szerint ez a javaslat az ő tapasztalatukkal nagyon sok ponton lényegesen jobbá tehető, és lényegesen biztonságosabb államháztartási gazdálkodást lehet megvalósítani, ha az ő javaslataikat is figyelembe véve fogadnak el módosító indítványokat a benyújtott javaslathoz képest.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés