DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az utolsó vitához kapcsolódva, nem értettem pontosan Dancsó úr szóhasználatát az utolsó gondolatnál. Benne van az Áht.-ban? Azt mondta? Jól értettem? Az újban nem lesz benne.

Szeretném pontosan idézni a bizonyos mostani törvényjavaslat 13. §-ának időpontjait. Három időpontot rögzít ez a javaslat a jelen helyzetben: március 31-éig az államháztartásért felelős miniszter javaslatára a kormány meghatározza a gazdasági és pénzügyi politika fő irányait. A következő időpont, amit szerepeltet, május 31-éig a fejezetet irányító szerv az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott részletességgel megtervezi az adott fejezeti soron... - és a többi bevételeit és kiadásait. Július 31-e a következő időpont, ami rögzítésre kerül, és úgy van benne, hogy egyezteti a fejezetet irányító szerv a megtervezett bevételeket és kiadásokat az államháztartásért felelős miniszterrel, egyidejűleg tájékoztatást ad a költségvetési kiadásokat és a bevételeket befolyásoló jogszabályok, közjogi szervezetek... - és a többi. Ezután semmilyen határidőt nem tartalmaz.

Legalább még két, inkább három fontos határidőt kellene szabályozni a törvényben, szerintem nem is lehet enélkül a törvényt elfogadni, hogy ne szerepelne. Egyrészt szabályozni kell azt, hogy mikor hozza meg a kormány magát a döntést a javaslatról. Egyébként lehet, hogy ez egybeesik azzal, amikor a parlament elé kell terjeszteni a javaslatot, de van még egy harmadik időpont is, a Költségvetési Tanács tájékoztatása, vagy nem tudom, pontosan hogyan gondolják, hogy ebben a mostani, önök által elgondolt struktúrában lesz-e bármilyen szerepe, milyen szerepe lesz, fog-e kapni információt, nem fog kapni, és természetesen van egy Állami Számvevőszék is, amelynek valamikor, menet közben el kellene kezdeni az ellenőrzési feladatai végrehajtását. Ennek a folyamatnak az utolsó harmadában már a Számvevőszéknek is megvan a maga szerepe, hiszen jelenleg nincs megszüntetve a Számvevőszék költségvetési javaslattal kapcsolatos törvényi kötelezettsége. Voltak erről viták, de a jelenlegi helyzetben, ahogyan szabályozva van a Költségvetési Tanács, az nem iktatta ki a Számvevőszéket a folyamatból, ebből következően úgy gondolom, minimum két határidőt kihagytak ebből a törvényjavaslatból, amelyek a mostani államháztartási struktúra szerint szükséges lenne, hogy szerepeljenek benne.

Ezért azt javasolom, gondolják végig, vagy valaki biztosan meg fogja válaszolni itt a vitában, hogy akkor az érdektelen, hogy a parlamenthez mikor kerül előterjesztésre, érdektelen, hogy a Költségvetési Tanács mikor kapja meg az előterjesztést, és érdektelen, hogy a Számvevőszék mikortól kezdődően tud a javaslattal megismerkedni és foglalkozni a javaslat tartalmával. Azt gondolom, ebben a vitában még sok ilyen részlet van, amit érdemes lett volna az első hozzászólásomban elmondott feltételrendszer szerint olyanokkal is egyeztetni, akik ennek folyamatos szereplői, benne dolgozók és a többi.

Ha már ez felmerült, Dancsó képviselő úr iménti kétperces reagálására viszontreakcóként mondanám: nemcsak a minisztériumokban jelenleg dolgozó szereplők azok, akik az államháztartási törvény működésével kapcsolatban érdemi szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Ha ön azt mondja, a minisztériumok nem kifogásolták, továbbá azt mondja, hogy az önkormányzati szövetségek is megkeresésre kerültek, akkor azt mondom, minimum van egy harmadik kör, akivel még beszélni kellett volna erről a javaslatról, a szakmai szervezetek körével, ahol olyan szereplők is vannak, akik ma már nem dolgozhatnak a minisztériumokban, mert a megérkezett fideszes vezetők őket kirúgták, akik nincsenek önkormányzati szövetségeknél, hasonló módon, hiszen ott is megtörtént a hatalomátvétel, ezért azt gondolom, számos olyan szakember van még ma Magyarországon, akik ilyen tapasztalatokkal rendelkeznek, akik pártkötődésmentesek, nem kötődnek egyik vagy másik politikai erőhöz, és valahol dolgoznak. Aki dolgozott annak idején a Fidesz-kormány időszakában, mondjuk, államtitkárként ilyen területen, aki dolgozott azt követően szintén államtitkárként az MSZP-kormány időszakában is, ma a Fidesz-kormány nem enged az államháztartás közelébe sem ilyen előzménnyel szakembert, ezeket az embereket is érdemes lenne megkérdezni, hogy objektív véleményt alkossanak a benyújtott javaslat szakmai tartalmáról.

Van egy pont, amelyben nincs vita közöttünk, de ebből nem következik az, hogy ne lenne szükséges a benyújtott javaslat módosítása. Én nem mondtam olyat, nem is gondolok olyat, hogy az önkormányzati gazdálkodásnál a pénzforgalmitól eltérő szabályozást kellene csinálni. Szerintem sincs érdemi értelme annak, hogy az önkormányzatoknál ne pénzforgalmi legyen, ugyanakkor azt mondom, miután az államháztartás egészénél viszont van egy világos európai követelmény, egy világos európai trendvonal, amely az elmúlt évek szabályozási gyakorlatát jelentette Európában, szerintem ott sokkal inkább be kellett volna hozni az eredményszemléletű számítás bizonyos metódusait, már most, ebbe a javaslatba is.

(16.10)

Hiszen például ez a javaslat most egyáltalán nem tér ki arra, hogy mi történik az ezen javaslat alapján kiszámolt pénzforgalmi előirányzatok módosításával akkor, amikor eredményszemléletbe kell majd átszámolni. Nem érinti a javaslat. Úgy csinál, mintha ezt nem kellene végrehajtani, miközben mindannyian tudjuk, hogy igenis, végre kell hajtani. Magyarországon más jogszabály által meghatározottan az MNB, a Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékesei azok, akik ezt a számítást elvégzik, és a Statisztikai Hivatal az, amely közli az Európai Unió hasonló hivatala felé az ebben a számításban elért eredményt.

Hol van ez leírva? Ha valahol, akkor ebben a törvényben szabályozni kellene magát ezt a folyamatot. Ma ez egy alsóbb szintű jogszabály által befolyásolt dolog, hogy ha már önök úgy mondják, hogy itt kétharmados törvényekkel kell az új alaptörvényhez alkalmazni a magyarországi jogrendet, akkor ezt a folyamatot minimum szintén szabályozni kellene, hiszen rengeteg vita fog még abból származni majd a következő években, hogy vajon jó vagy nem jó tartalommal vették figyelembe a pénzforgalmi eredményt módosító eredményszemléletű történéseket a költségvetési gazdálkodásnál.

Képviselő Úr! A jelenlegi államháztartási törvényben szerepel a pótköltségvetés és a költségvetés módosításának a szabályozása, ebben a javaslatban pedig nem szerepel. Ez azért egy lényeges különbség, megbocsásson! Ön azt mondja, hogy olyan szabályok kerültek felállításra, hogy ne kerüljön ilyenre sor. Volt költségvetés-módosítás az Országgyűlés előtt, képviselő úr. Volt költségvetés-módosítás az Országgyűlés előtt, abban az időszakban, amikor nem önök voltak kormányon.

Most is van költségvetés-módosítás az Országgyűlés előtt, ebben a periódusban. Miért nem szabályozzák az Áht.-ban? Szerintem teljesen elképesztő dolog. Én csak feledékenységnek tudom be ezt a mostani javaslatban a hiányát, hogy nincs benne, hiszen nyilvánvalóan önök is tudják, hogy erre sor fog kerülni a következő években. Ha nincs szabályozva, akkor ez egy önkényes lépés, ha pedig szabályozva van, akkor egy világos szituáció, amivel számolnunk kell az életben, hiszen be fog következni. Senki sem várja azt el senkitől, hogy olyan költségvetés legyen, amelynek a módosítása elképzelhetetlen, hiszen az élet hoz új helyzeteket nyilvánvalóan, de magát a folyamatot, az eljárást ugyanakkor pedig szükséges lenne szabályozni, hogy ha már egy komoly törvényjavaslatot hoznak az Országgyűlés elé.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu