DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután ennek a vitának is túlságosan szűk az időkerete, láthatóan még lehetne folytatni számos más kérdéssel is, ezért nagyon röviden, csak összefoglalóan szeretném elmondani a rendelkezésre álló másfél percben: mi úgy ítéljük meg, hogy több olyan kérdés módosítása szükséges a benyújtott javaslattal, amelyben érdemi, szakmai vita alapján és szakmai kiegészítéssel jobbá tehető ez a javaslat. Ilyen módosító javaslatot be fogunk nyújtani és be is nyújtottunk már az Országgyűléshez. Éppen ezért az alapelvek kibővítésénél, a pótköltségvetés, a költségvetés-módosítás törvényben történő feltételrendszere meghatározásánál szeretnénk, ha mindenképpen módosulna a benyújtott javaslat. Ugyanúgy szeretnénk, ha a költségvetésnél érdemben bekerülne a javaslatba az az eddig meglévő feltételrendszer, hogy nemcsak a költségvetés számait kell bemutatni az Országgyűlésnek, hanem a költségvetés által elérni kívánt vagy elérendő társadalmi-gazdasági hatásokat is be kell mutatni. Ugyanígy fontosnak tartjuk, hogy a hároméves kitekintés konkrét szakmai tartalma megfelelőképpen kerüljön megfogalmazásra a javaslatban.

Azt gondolom, a KEHI által már érintett jogkörrel kapcsolatos vita érdemi vita közöttünk. Meggyőződésem szerint a mostani szabályozási forma bizonyosan nem fogadható el a benyújtott javaslatban szereplő megfogalmazás szerint. Azt hiszem, hogy javulnia kell a javaslatnak még abból a szempontból is, hogy ezek a bizonyos pénzforgalmi és eredményelszámolással kapcsolatos ügyek kerüljenek egyértelműen rögzítésre. Az a minimum, hogy a pénzforgalmi elszámolással kijött eredmény után az eredményelszámolás mikéntje, a korrekció szabályai kerüljenek törvényben rögzítésre. Azt gondolom, ez a minimális feltétele annak, hogy ehhez a törvényjavaslathoz pozitív módon állhasson az ellenzék is hozzá.

Köszönöm a figyelmüket és elnök úr türelmét is. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu