DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Nagy Képviselő Úr! Akkor a tükör mit mutat, képviselő úr? A múlt évben, a kormányváltáskor az euró árfolyama 263-264 forint volt, most 300 forint fölött van. A CDS 200 bázispont alatt volt, most 600 bázispontot is elért az elmúlt hetekben, és most sem kevesebb, mint kétszerese az akkorinak. Az alapkamat 5,25 százalék volt, a rendszerváltás után a legalacsonyabb, ma 6 százalék fölött van már jóval. Akkor a hitelminősítőknél felminősítési kilátások voltak Magyarország esetében, most leminősítés és negatív kilátás a másik kettőnél. Akkor az állampapírpiacon zavartalan piaci finanszírozással lehetett állampapírokat értékesíteni, ma időnként lehet, időnként meg nem tud eladni Magyarország állampapírt. Akkor Magyarországgal szemben optimista várakozások voltak, most pedig kifejezetten negatív Magyarország megítélése nemzetközi tekintetben.
Mit mutat még ez a tükör? Képviselő úr, azt mutatja, hogy annak ellenére, hogy önök szociális népszavazást szerveztek, annak ellenére Magyarország 2006 és 2008 között, tehát három évet tekintve Európában ezüstérmes helyet ért el a hiánycsökkentés mértékét illetően. Csak Írország 1986 és 1988 között csökkentett nagyobb mértékben államadósságot, mint Magyarország 2006 és 2008 között. Magyarország 9,3 százalékról 3,7 százalékra tudta levinni a GDP-arányos államadósságát azzal együtt, hogy 2008-ban, az utolsó három hónapban már a válság nagyon keményen éreztette hatását, és ez rontott is némileg annak az évnek az eredményein; ennek ellenére tudta ezt Magyarország elérni.
Na most, képviselő úr, ha belenéz a tükörbe, akkor ezeket is vegye észre, és ne csak azt, amit a fideszes mantrában szoktak egymásnak mondani.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés