IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak Burány képviselő úrnak szeretném a figyelmébe ajánlani a saját felszólalását. Ha az elején arról beszélt, hogy a Fidesz kihasználta az utolsó lehetőséget is, amikor a nyugdíjpénztárakat átalakította, akkor a végén ne mondja azt, hogy csak szóban tesz lépéseket. Komoly lépéseket tett az elmúlt másfél évben ez a kormány! Azt mindannyian tudjuk, hogy sok helyről sokan vitatják, de a bankadó bevezetésében is például egész Európa követi Magyarországot. Tehát ezek nem látszatlépések, hanem ezek valós lépések voltak. Hogy a kormány gazdaságpolitikája az elmúlt évek alatt milyen külső megítélés alá esett - ennek a következményeit látjuk.

(21.00)

Azt gondolom, hogy az elkövetkezendő időszakban világossá válik majd, hogy mit miért tesz a kormány. Mert egy dolog nem elvitatható: ez a kormány elkötelezett az államadósság csökkentésében. És lehet ugyan pillanatnyilag arról beszélni, hogy hogyan és miképpen állnak az árfolyamok, de ez csak egy mostani állapot. Ha hosszabb távon nézzük, akkor hiszem, hogy ezek az intézkedések sikeresek lesznek.

Az, amit a kormány a gazdaságpolitika élénkítése érdekében tesz - ugye, a termelésről beszéltek itt többen -, a kormány is azt gondolja, hogy igen, a termelést kell erősíteni, ahogy János bátyánk is említette az előbb. A termelés erősítése hogyan történhet? Az uniós források átcsoportosításával, nem 4-5 százalékot a kkv-k felé, hanem sokkal többet vinni. Ilyen a bankszektor megmozdítása, hogy pénzt tudjon adni a vállalkozásoknak, és akkor elindulhat valami.

Nehéz, hiszen ismerjük a külső körülményeket, tudjuk, hogy milyenek, ön is elmondta, ezt nem vitatja el senki. De ez nem jelenti azt, hogy eleve feladjuk a saját helyzetünket. Lépéseket teszünk folyamatosan, ezek nem szóbeli lépések, hanem valós lépések. Ha csak szóban kardoznánk, azt hiszem, arra nem ilyenek lennének a válaszok sem. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Magyarországnak van egy határozott, világos szándéka: egy erős, gazdaságilag megerősödött Magyarországot szeretne, és a kormány ennek érdekében terjeszt be törvényjavaslatokat, amelyeket nyilván folyamatosan javítgatni lehet.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu