NAGY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon érdekes a mai vita, hiszen ismét azzal szembesültünk, hogy elmondják a vezérszónokok a mondanivalójukat, majd az egyik jobbikos képviselő gyakorlatilag az ellenzék saját padsoraival elkezd vitatkozni, és nem várja meg azt, amíg elmondja a következő kormánypárti képviselő a felszólalását. De lelke rajta, az önök vitakultúrájába talán ez is belefér ezen a késői órán.
De két dolog mellett nem tudok elmenni. Az egyik: beszélünk erről a törvényjavaslatról, és az az egészben az érdekes, hogy önök gyakorlatilag az érvelésükben elfogadják most már azt a fideszes álláspontot, azt a kormányálláspontot, hogy Magyarországnak a legnagyobb baja az az adósságspirál, az az adósságcsapda, amit az MSZP nyolcéves kormányzása okozott ennek az országban.
(18.30)
Az MSZP-nek három olyan miniszterelnöke volt, aki ezt a helyzetet előidézte. Az MSZP úgy hagyta itt ezt az országot a fideszes kormányra, hogy az a konvergenciaprogram, amit gyakorlatilag elindítottak akkor, amikor az ország belépett az Európai Unióba, folyamatosan módosításra szorult, folyamatosan téves, megtévesztő adatokat szolgáltattak az Uniónak, és folyamatosan kellett ezt az egész rendszert fenntartani annak érdekében, hogy egyáltalán ne kelljen, mondjuk, az uniós támogatásokat visszafizetni, mert akkor abba aztán végképp belerokkanna az ország. Önök úgy hagyták itt a fideszes kormányra a költségvetést, hogy az a költségvetési hiány, amit leadtak az Uniónak, tarthatatlan volt; nem 3, hanem 4 százalékkal lett volna nagyobb a hiány 2010-ben ahhoz képest, amit önök leadtak az Uniónak. Ehhez kellett a kormánynak olyan intézkedéseket megtenni, amelyek kezelték a 2010-es helyzetet. Ehhez képest ez a javaslat mind állami szinten, mint önkormányzati szinten azt a célt szolgálja, hogy az ország hitelállománya csökkenjen belátható időn belül. Nem hiszem, hogy a kormány letette a fegyvert; azt gondolom, ez a törvényjavaslat azt bizonyítja, hogy (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) fölvette a fegyvert, és véghez fogja vinni azt a programot, ami e tekintetben elismerésre méltó.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés