SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Kovács képviselő úrtól már megszoktuk, hogy általában jegyzőt játszik - akkor számolja már ki, hogy a Fidesz padsoraiban hányan ülnek százalékos arányban, de nem ezzel szeretnék foglalkozni.
Hanó képviselő úr mondta, hogy mindenki végezze a munkáját. Mi pontosan ezt szeretnénk. És azt is kérném önöktől, hogy ne sértődjenek meg azon, hogy ezeket fölvetjük, akinek nem inge, ne vegye magára, ahogy Hofi Géza mondja, akinek viszont inge, az meg öltözzön végre fel.
Tehát a következőképpen néz ki véleményem szerint: mi egy országgyűlési képviselő legfontosabb feladata? Az a legfontosabb feladata, hogy olyan törvényeket hozzunk, olyan törvényeket fogadjunk el, amelyek ezt az országot előreviszik, és amely törvények az egész országra hatással vannak. Hogy néz ki a törvénykezés folyamata? Úgy néz ki, hogy először a bizottságban meg kell tárgyalni ezeket a törvényeket, majd utána az Országgyűlésben, a parlamentben általános vitában, részletes vitában és minden egyébben megvitatjuk ezeket a törvényeket, és a végén pedig szavazunk róluk. Jelen pillanatban önök csak a szavazásoknál, a határozathozataloknál vannak jelen a parlamentben teljes létszámmal, sem az általános vitánál, sem a bizottsági ülésen - a bizottsági ülésen még ennél is furcsább a helyzet, mint a parlamentben, hiszen önök helyettesítés útján egyszerre a két kezüket emelik fel nagyon sokszor, és még a tanácskozóképesség sem lenne meg nagyon sokszor, ha a helyettesítés szabályát is eltörölnék. Benyújtottunk erre is egy módosító indítványt, azt szeretnénk, ha a helyettesítést a bizottsági üléseken megszüntetnénk, tehát jelen kellene lenni a képviselőnek fizikailag is a bizottsági ülésen, hiszen ott is tárgyalunk az adott törvényekről, ott is megvitatjuk azt, hogy ez vajon alkalmas-e arra, hogy a Ház elé kerüljön, valóban olyan törvényekről beszélünk-e, amelyek alkalmasak arra, hogy előbbre vigyék az országot. Tehát mi csak azt szeretnénk, hogy fizikailag legyenek jelen, és igenis aktívan vegyenek részt a vitában. Természetesen úgy is részt lehet venni a vitában, mint ahogy Kovács képviselő úr szokott, hogy egy 10-12 órás vitánál 9 óra után bejön, és azt számolgatja, hogy hányan vannak benn (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és azt se tudja, hogy előtte 9 órán keresztül miről beszélgettünk. Így is részt lehet venni, de úgy is, (Az elnök ismét csenget.), hogy esetleg aktívan hozzászólnak (Az elnök ismét csenget.), és ütköztetjük az érveinket.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés