DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvény néhány, véleményem szerint kényszermegoldásáról szeretnék beszélni. Az egyik ilyen kényszermegoldás a megyén belül a megyei területfejlesztési konzultációs fórum; a megyei jogú város lakói nem választanak megyei képviselőt, azért kell ezt az áthidaló megoldást létrehozni. Meglehetősen mókás a szabályozás: a megyei jogú város egy képviselőt delegál ebbe a tanácsba, és a megyei önkormányzat is egy főt delegál ebbe a tanácsba, ők ketten fognak egyeztetni.

A másik ilyen konzultációs fórum már régión belül van, ott a három megyei közgyűlési elnök szerepel - látszik, hogy valamit kezdeni kell a regionális szinttel -, ők dönthetnek is, eljárnak regionális döntést igénylő kérdésben, tehát egy önálló döntési szintté avanzsál elő ez a kis konzultációs fórum.

A harmadik ilyen szint a regionális fejlesztési ügynökség, amelynek a tulajdonosa, a tulajdonosi jogok gyakorlója a miniszter lesz. Nos, ennek a regionális fejlesztési ügynökségnek is érdekes feladata van, ugyanis a miniszter a megyei, fővárosi fejlesztési program megvalósításával összefüggő fejlesztési döntések előkészítésére és végrehajtására alkalmazza ezt az ügynökséget, tehát a regionális fejlesztési ügynökség megyei feladatokat lát el. Nézzék, itt a megyéket gyakorlatilag felszámolták, kevés feladatot kapnak, ráadásul rossz helyre telepítik a területfejlesztési feladatokat. Nem lesz ez jó, így veszélyeztetjük a területfejlesztési feladatokat. Legjobb helyen a régiónál lenne, lehetett volna egy normális hatáskör-telepítést csinálni, oda lehetett volna vinni az egészségügyet, az oktatást, a szociális ügyeket, és ott lehetett volna egy európai színvonalú és európai léptékű fejlesztéspolitikát kialakítani. Nem késő, ezt a törvénytervezetet még lehetne korrigálni, visszavonni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és újragondolni ezt a lehetőséget. Meggyőződésem, hogy ez lenne a korszerűbb és előremutató.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu