DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, erre az interpellációra lehetett volna egy korrekt választ adni. Nagyon egyszerű volt a kérdés: azt kérdeztem, hogy államtitkár úr, illetve miniszter úr egyetért-e a fideszes polgármesterek intézkedéseivel. Önök 4,2 százalékkal emelik a nyugdíjakat, és azt látjuk, hogy minden városban jóval az inflációt meghaladó, többszörösen meghaladó közüzemidíj-emelésekre kerül sor. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem igaz!)
Tehát az volt a kérdés, hogy egyetért-e ezzel. Erre lehetett volna egy korrekt választ adni, hiszen azt a választ szokta adni a miniszterelnök úr is, hogy nem ért egyet ezzel. Tehát egyeztessenek egymás között. Hódmezővásárhely, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza példáját mondtam önöknek. Ezekben a városokban biztos, hogy infláció fölötti emelések vannak. (Lukács Zoltán: Szégyen!)
Erre azonban az államtitkár úr egyetlen szót sem pazarolt, ezért csak azt tudom gondolni, hogy egyetért a fideszes polgármesterekkel. Ez a válasz így számomra elfogadhatatlan, és azt gondolom, a nyugdíjasok számára is elfogadhatatlan lesz. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan: Így van!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés