ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem gondoltam, államtitkár úr, hogy nem tudott róla. Tudhatja, államtitkár úr, hogy egyébként meg szoktam önt keresni olyan esetekben, amikor hallok olyan határon túli jogsértést, ami indokolttá teszi, hogy a külügy tudomására hozzuk. Ezt már többször megtettem.
(17.50)
Én azt gondoltam, hogy erről a magyar külügy tud, de ez is igazolja azt, hogy a konzul nem feltétlenül megfelelően végezte a munkáját, hogyha egy ilyen kirívó esetről nem tájékoztatta a külügyet - de akkor én majd meg fogom ezt tenni az államtitkár úr felhívására.
Illetve még egy halvány kérdést azért meg szeretnék fogalmazni, hogy például a múlt héten Szávay képviselőtársam feltett egy ajánlatot a brüsszeli EU-képviselők, jobbikos EU-képviselők nevében is, egy közös fellépést például a szlovákiai ügyekben, hogy az állampolgárság-megvonásos ügyekben a Jobbik felajánlja, hogy pártpolitika-mentesen, pártpolitikán felülemelkedve (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), közösen lépjenek fel a képviselők Brüsszelben.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés