DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ékes képviselőtársam felvetett néhány olyan gondolatot, amelyre talán érdemes reagálni. Elöljáróban is azt mondanám, hogy a képviselő úr úgy általánosságban beszélt a parlamenti munkáról, a parlamenti munka milyenségéről. Én azt gondolom, hogy egy ilyen típusú felszólalás abszolút helyénvaló volna, ha most a Házszabályról általában beszélnénk, mondjuk, egy új Házszabályt kívánnánk elfogadni. Azonban ez a javaslat konkrétan két rendelkezésről szól, a zárószavazások szabályozásának a módosításáról, illetve a kivételesen sürgős eljárás elnevezésű parlamenti törvényhozási eljárási rend újraszabályozásáról.

Egyetértek abban a képviselő úrral, hogy bizony a parlamenti stíluson volna mit javítani. Őszinte leszek önökhöz: amikor először jöttem a Házba és próbáltam a vitákhoz hozzászólni még hat évvel ezelőtt, akkor engem is meglepett az a stílus, ami itt uralkodik, és megmondom őszintén, hogy próbálok ellenállni annak a kísértésnek, hogy én is belesodródjak abba, amit oly sokszor kárhoztatok a nyilvánosság előtt és a magánbeszélgetésekben is. Én is azt gondolom, hogy a Ház tekintélyét bizony érdemes volna megőrizni, sőt a vitáknak bizonyos szakmaiságát is megtartani, főleg akkor, ha nem általános politikai kérdésekről vitatkozik a Ház, hanem olyan javaslatokról, amelyek kifejezetten egy ágazati szabályozást kívánnak módosítani.

(19.40)

Azzal is egyetértek, és nagyon örülnék annak, ha a Nyugat-Európában megszokott módon folynának itt a viták, akár a struktúrát, akár a stílust tekintve. Az, hogy úgy, mint az Európa Tanácsban, jó lenne. Éppen Ékes képviselőtársam mondja azt, hogy ott a bizottsági üléseken részletes vita folyik, a bizottsági üléseken szakértői véleményeket vitatnak meg, és részletesen fejtik ki az álláspontjukat a képviselők.

Ha ez így lenne Magyarországon is, akkor szót sem emelnék azzal kapcsolatban, hogy a plenáris üléseken időkeretben folyjon a vita, hiszen ekkor az érdemi vita valóban áttevődik a bizottsági vitára, és gyakorlatilag az álláspontjukat ismertetik a plenáris ülésen a képviselők. Ez egy jó tárgyalási módszer, csak ehhez az kéne, hogy a bizottság is így működjön. Sajnos, nem így működik. Nem tudom, mikor találkoztam utoljára - de biztos, hogy évekkel ezelőtt - bizottságban szakértői javaslatokkal. Évekkel ezelőtt vettem kezembe egyáltalán olyan papírt egy bizottsági ülésen, ahol nem a törvényjavaslatról vagy az ajánlási sorról van szó, hanem valóban szakértői munkát tudtunk elemezni, és nagyon régen vettem részt olyan bizottsági ülésen, ahol a bizottság elnöke nem hajtja a bizottsági ülés lezárását. Sok esetben olyan módon, hogy egyébként pont az önök frakciójából érkező ügyrendi indítvánnyal - például Vas képviselőtársam szokott többször az alkotmányügyi bizottságban ilyet tenni, Papcsák képviselő úr jelentkezik, hogy ő is, ez így van - zárjuk le a vitát.

Én is azt gondolom, és ezt többször kifejtettem a bizottsági ülésen is, hogy igen, ott volna a helye a részletes szakmai vitának, csak éppenséggel erre pont az önök részéről nincs fogadókészség, és pont az önök képviselőtársai szólnak meglehetősen ritkán hozzá a vitához, illetve nem válaszolnak az általunk föltett kérdésekre. Ilyenformán kénytelenek vagyunk - azt gondolom - itt a plenáris ülésen elismételni ugyanazt, hátha így kapunk választ a kérdésre. Ennyit általánosságban arról, amit Ékes képviselő úr mondott. Tehát hogyha az lenne a metódus, amit ön itt vázolt, akkor nagyon elégedett ellenzéki képviselő lennék, csak sajnos nem az.

Viszont azt hiszem, egy tévedést említett, képviselő úr, illetve egy dologban tévedésben van, mely szerint meg lehet majd határozni ezekben a kivételesen sürgős eljárásokban, hogy melyik törvényhez mennyi időkeretet kapjanak a frakciók. Sajnos, nem így van - vagy én értettem félre -, itt 15 perces időkeretet kap minden frakció, és ez fix, ezt nem lehet emelni. Pontosan az vele a probléma azon kívül, hogy ennyi idő alatt egy komoly törvényről nem lehet érdemi véleményt mondani, még akkor sem, ha az ember nagyon összeszedetten szól hozzá a vitához, hanem valóban az is, amire valamelyik jobbikos képviselőtársam mutatott rá, hogy ugyanakkor a zárszó például nincs korlátok közé szorítva. Tehát míg, mondjuk, az ellenzéki képviselőcsoportok elmondanak 15-15 percet, addig az előterjesztő a zárszóban beszélhet akár két órát is. Ez pedig biztosan aránytalanságot teremt, hozzátéve azt is, hogy természetesen a zárszó - mint az utolsó szó joga - után már nincs lehetőség hozzászólni és felszólalni.

Ami pedig az obstrukciót illeti, tisztelt képviselő úr, készséggel elismerem, hogy a munka törvénykönyve vitájában bizonyos gondolatok többedszer ismétlődtek. Azt is készséggel elismerem, hogy a mi frakciónk is, ha nem tudatos obstrukciót vállalt volna, akkor kevesebbszer mondja el ezeket a gondolatokat. De mi felvállaltan a munka törvénykönyve vitájánál obstruáltunk, és azért tettük ezt, mert meglátásunk szerint elfogadhatatlan volt az, hogy a Fidesz ezeket a fontos törvényeket - a köznevelésről szóló törvényt, a munka törvénykönyvéről szóló vitát - éjjel, eldugva kívánta megtárgyalni. Ugyanis a mi meglátásunk szerint ma, a modern korban a parlament nyilvánosságát elsősorban a média biztosítja, éjjel pedig nem volt televíziós közvetítés. Az MSZP célja tehát az volt, hogy ezt a vitát elcsúsztassa arra az időre, amikor ismét van televíziós közvetítés, hogy az állampolgárok, a szavazópolgárok értesülhessenek arról, hogy hogyan, mi módon folyik itt a vita, és milyen érveket, érvrendszert használnak az egyes frakciók.

Azt gondolom, téves következtetést vonnak le önök akkor, amikor egy ilyen obstrukciós magatartás után azt tartják helyes lépésnek, hogyha korlátozzák az ellenzéki pártok hozzászólási jogát - mert innentől kezdve mindent időkeretben tárgyalt a parlament -, nem pedig azt a következtetést vonják le, hogy talán érdemes lenne ezeket a törvényjavaslatokat valóban a televíziós közvetítések idején megtárgyalni, pontosan azért, hogy értesüljenek róla az állampolgárok. Higgyék el, képviselőtársaim, hogy ha és amennyiben ezek a fontos törvényjavaslatok a közvetítési időben kerülnek megtárgyalásra, akkor lényegesen nagyobb önmérsékletet fog tanúsítani az MSZP frakciója is a hozzászólások kapcsán.

Tehát azt gondolom, téves úton jár az, aki a felszólalások tartalmából kíván következtetést levonni a megteendő parlamenti lépéseket illetően. Úgy hiszem, helyesebben járnának el akkor, hogyha megnéznék azt, hogy mi volt az obstrukció oka, és átgondolnák azt, hogy esetleg abban van némi igazság, ami miatt az ellenzék ezt a magatartást tanúsította. Úgyhogy úgy hiszem, nem az a jó reakció, hogyha az időkeretet határozzák meg, és a szólás jogát vonják meg az ellenzéktől, hanem az a helyes, hogyha értik vagy érteni vélik, ha meg akarják érteni azt, hogy mi volt ezzel az ellenzék célja.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu