DR. DANCSÓ JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság a mai ülésén megtárgyalta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslatot, és a többség ezt általános vitára alkalmasnak tartotta.
Milyen meggondolások alapján hozta meg a bizottsági többség ezt a döntést?
Nyilvánvaló az, hogy az áprilisban elfogadott új alaptörvény alapján, amely sarkalatosnak minősítette a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt, egy döntési helyzet állt elő, amelynek meg kell felelnie.
(13.00)
Megállapítottuk azt, hogy a kormány megtette azokat a szükséges lépéseket, amelyek az egyeztetés irányába kellett hogy mutassanak, azaz a Magyar Nemzeti Bankkal folyamatosan egyeztetett, illetve az Európai Központi Banknak is megküldte a törvényjavaslat szövegét, amely alapvetően rendben találta ezt, és az is nyilvánvaló volt, hogy apróbb finomításokat eszközölt, illetve egy kérdésben, a jegybank vezető tisztségviselőinek, elsősorban az alelnököknek és a jegybank elnökének a javadalmazása kapcsán emelt ez ellen kifogást. A bizottságunk többsége is felhívta erre a kormány képviselőinek figyelmét, hogy ezt a véleményt mindenképpen figyelembe kell venni a későbbi megbeszélések során.
Az is megállapításra került, hogy e tekintetben a folyamat világos, egyértelmű és átlátható volt. Az viszont a bizottság többségének rosszallását váltotta ki, hogy a jegybankelnök úr gyakorlatilag olyan politikai típusú nyilatkozatokat tett, amely semmiképpen sem összeegyeztethető a jegybank politikától mentes szakmai függetlenségével. Ez nagyban befolyásolja, és gyakorlatilag beállt abba a politikai csatározásba, abba a politikai küzdelembe, amit sokan gerjesztenek ma Magyarországon. Ez semmiképpen nem használ sem a fizetőeszköznek, sem a jegybank megítélésének, sem pedig az ország gazdaságának.
Ahogy jeleztem is, a bizottsági ülésünkön viszonylag jelentősebb vita volt arról, hogy mennyiben sérti és mennyiben nem sérti a jegybank függetlenségét a vezető tisztségviselők javadalmazásának az ügye. Megítélésünk szerint, bár fontos kérdés nyilvánvalóan, hogy mennyit keres a jegybank elnöke és az alelnökök, de sokkal fontosabb kérdések azok, amelyek egy jegybank működését, a gazdaságpolitikában való segítő részvételét, illetve az árstabilitás ügyét előidézik. Tehát e tekintetben megítélésünk szerint nem ez a legfontosabb kérdés, különösen ma Magyarországon, a mai magyar viszonyok között, hogy mennyit keres épp a jegybank elnöke és alelnökei.
Az EKB véleményére is utaltam. Sajnálatosnak tartottuk azt, hogy ezt csak a tegnapi nap ismerhettük meg, hiszen november 2-án már elküldte a magyar kormány a törvényjavaslatot, és a szokások alapján - ahogy el is hangzott a bizottsági ülésünkön - körülbelül harminc nap az, amely alatt az EKB kialakítja a véleményét. Sajnos ez most egy kicsit hosszabbra sikerült, ennek ellenére bízom benne, hogy a véleményt sikerül majd figyelembe venni, és figyelembe is kell venni.
Amit szintén meg kellett állapítanunk, hogy egy jelentős és egy lényeges változás áll be a stratégiai irányításban, hiszen a monetáris tanács kezébe kerülnek azok a jogosítványok, amelyek jelenleg gyakorlatilag egy személyhez köthetők. Úgy ítéljük meg, hogy a monetáris tanács, amely ilyen értelemben nagyon komoly testület, talán bölcsebb és több véleményt ütköztető döntéseket tud majd meghozni, amely mindenképpen a pénzügyi stabilitást és a döntések megalapozását fogja jelenteni. Ez az irányítási mód egyébként abszolút nem idegen az európai jegybank-irányítási módtól. Abban igazat kell adnunk, úgy gondolom, minden kritikusnak, hogy nem szerencsés, ha a jegybanktörvényt nagyon gyakran változtatja a parlament. Sajnos ez az elmúlt hosszú-hosszú évek alatt számtalanszor előfordult, különösen az előző ciklusokban, amikor félévente változtatták ezt. Nyilvánvaló, épp az fogja a stabilitást, a jegybank működésének biztonságát szolgálni, ha kétharmados, sarkalatos törvényben lesz ez a szabályozás megtéve. Ennek érdekében, úgy vélem, hogy kellő lépések megtörténtek, ez pedig mindenképpen azt fogja jelenteni, hogy a jegybank meg tudja tartani, meg tudja őrizni most már hosszú távon a működési, szervezeti biztonságát. Ezért is támogatta a számvevőszéki és költségvetési bizottság többsége az általános vitára való alkalmasságot.
Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés