DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először szeretném elnök úr méltányos ülésvezetését megköszönni, hogy figyelmeztette az előterjesztőt, hogy ne hagyja el az üléstermet. Nagyon szépen köszönöm, hogy szólt, és akkor így utóbb már reparáltuk, és előterjesztőként magam tudom képviselni ezt az egyébként rendkívül fontos ügyet. Azért fontos, Dúró Dóra képviselő asszony nincs ugyan itt, de hallhattuk a szavait, és aggodalmaskodott itt a figyelemfelhívással. (Dr. Lenhardt Balázs: Itt a férje.) Képviseli a férje, így van. De azt gondolom, nehéz lenne azt mondani, hogy nincsenek olyan gazdasági és társadalmi problémáink, amelyekre ne kellene adott esetben gyorsan reagálni. Emlékeztetném tisztelt képviselőtársaimat a devizahitelesek problémáinak az ügyére, akár az energetikai tárgyú törvények módosítására, amikor a fix árat elfogadtuk vagy elfogadtattuk, vagy a teljes hiteldíjmutató kérdésére, amely egyébként nem sarkalatos törvény, hiszen ennek a szabályozásnak az a legfontosabb attribútuma, hogy az alaptörvényt és a sarkalatos törvényeket nem érinti és nem érintheti.
Bárándy Gergely képviselőtársam felé fordulnék, hogy ne vitassa el kormánypárti képviselőtársaitól azt a jogot, hogy a tapasztalatok alapján esetlegesen jobbá, hatékonyabbá vagy stabilabbá tegyük a Házszabályt.
(18.20)
Arra kérem inkább, hogy módosító indítványokat nyújtson be, segítse ezt a munkát, és így biztatom a képviselőtársaimat arra, többször elhangzott a 15 perces időkeret, tegyenek módosító javaslatot, beszéljük meg, tárgyaljuk ki. Azt gondolom, nagyon fontos jogszabályról van szó, a Házszabály mindannyiunk napjait meghatározza itt, ebben az ülésteremben, és segítsenek a gondolataikkal.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés