DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Bárándy Képviselő Úr! Tényleg sajnálom, hogy nem érti ennek a módosító javaslatnak a lényegét. Azért nehéz lenne azt elvitatni, és ennek örülök, hogy a képviselő úr nem vitatja el tőlünk azt a jogot, hogy módosító indítványt terjeszthessünk elő - tehát nem vitatja el, nagyon szépen köszönöm. Én pedig biztosítom önt arról, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja - hiszen itt tudunk erről vitatkozni, és hosszú-hosszú perceken keresztül el tudja mondani a gondolatait, meg tudja velünk osztani, nemcsak velünk, hanem egyébként a választóival is -, hogy senki nem kívánja sem önbe, sem másba belefojtani a szót.
Mi ezzel a módosítással, és ez a legfontosabb eleme - és ha figyelt, elmondtam a vezérszónoki felszólalásomban -, a zárószavazás előtti módosító javaslat jogintézményének eredeti célját szeretnénk helyreállítani, belátva, hogy ez így nem működik, nem mehet. Miközben van egy gazdasági-társadalmi szükségszerűség, le kell reagálnunk azokat az életből fölmerült problémákat jogszabályokkal, és meg kell oldjuk ezeket a kérdéseket; három példát is említettem, tisztelt képviselőtársaim, akár a teljes hiteldíjmutató kérdését. Természetesen - még egyszer, csak a jegyzőkönyv számára szeretném rögzíteni - sem az alaptörvényt, sem a sarkalatos törvényeket nem lehetne ebben a kivételes eljárásban tárgyalni, csak és kizárólag azokat a jogszabályokat, amelyek a társadalom és a gazdaság működése szempontjából fontosak, és szükségszerű azokat ebben az eljárásban elfogadni vagy elfogadtatni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés