ROZGONYI ERNŐ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor elolvastam ezt a törvénytervezetet, akkor nagyon felemás gondolatok szaladgáltak bennem, és ez nem véletlen. Egyrészt észre kellett vennem azt, hogy tendenciájában van olyan ebben a törvénytervezetben, ami kedvező irányba mozdítja el a jelenleg hatályos szabályozást, de ugyanakkor emellett tátongó hiányosságok vannak, illetőleg, mondhatom még azt is, hogy valami téves elképzelésből eredő hiányosságok találhatók benne.

Első kérdésként azt kellene eldönteni, amikor egy nemzeti banki törvényről beszélünk, és ezt végre egyszer megnyugtatóan el kellene dönteni, hogy kérem szépen, a Magyar Nemzeti Bank jegybank vagy nem jegybank. Ezt el kellene dönteni. Mert az le van írva, kérem szépen, itt, a Magyar Nemzeti Bank jogállása című, I. fejezet 1. §-ában, hogy a Magyar Nemzeti Bank a központi bankok európai rendszerének tagja. Az, hogy magyar jegybank, az nincs leírva sehol.

Kérem, döntő fontosságú kérdés, mert másképp működik egy fiók, amelyik a gyarmattartó nemzeti bankjának egy kihelyezett, gyarmatokra kihelyezett fiókja, és másképp működik egy országnak a jegybankja. Tehát ezt egyszer és mindenkorra tényleg szükséges volna tisztázni, mert ha ezt nem tudjuk tisztázni, akkor kérem szépen, ez azt jelenti - ha ezt nem tudjuk tisztázni és nem is merjük fölvállalni, hogy ezt tisztázzuk, ez azt jelenti -, hogy belenyugszunk abba, hogy ez az ország egy gyarmat - pont.

Miért olyan fontos ez, kérem szépen? Mert a pénz, a pénzfolyamatok és a pénzmozgások összessége egy gazdaságban olyan szerepet játszik, mint az emberi testben a vér. Ha itt keringési problémák vannak, akkor keringési betegségeket okoz, ha vérszegénység van, az szintén betegségeket okoz, ha vérzékenység van, az is betegségeket okoz. Tehát nagyon fontos az, hogy egy ország egészét tekintve és az összes pénzmozgás lehetőségeit tekintve valamiféle módon, valamilyen rendező elv alapján történjenek a dolgok, mert ha nem így történik, akkor gyakorlatilag lehetetlen azt az országot tisztességesen kormányozni és vezetni, lehetetlen egy tisztességes, akár önmagában jó gazdaságpolitikát véghezvinni. Tehát ezért olyan fontos az, hogy ezt tisztázzuk.

Mert mi a jegybank feladata? A jegybank feladata, kérem szépen, a gazdaság pénzellátása és a nemzeti valuta stabilitásának a biztosítása. Így lehet röviden megfogalmazni, hogy mi a jegybank célja. Annak, hogy ennek a célnak megfeleljen, az egyik oldala az, hogy bankjegy-kibocsátási monopóliuma van. Nem úgy, ahogy itt le van írva, kérem szépen, hogy az MNB jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra. Mi az, hogy jogosult? Hát bankjegy-kibocsátási monopóliuma van, ha ez jegybank, ugyebár. Ezt is le kellene írni. Nem jogosult; egyedül ő jogosult.

Aztán, ami a valuta stabilitását illeti, ott pedig valami hihetetlen téveszmerendszerrel van megterhelve, mióta a neoliberális közgazdászok kitaláltak mindenféle agyafúrtnak tűnő ötletet, ami kizárólag azt a célt szolgálta, hogy kívülről is irányítani lehessen egy-egy országnak a gazdasági életét, gazdasági és pénzügyi tevékenységét.

Miről van itt szó, kérem szépen? Arról van szó, és most gyakorlati oldalról vegyük a dolgot: nézzük meg, az elmúlt 21 évben a Nemzeti Bank - a jogszabályokban meghatározott legfőbb feladata és célja értelmében - hogyan küzdött az infláció ellen. Úgy küzdött az infláció ellen, hogy ha megnézzük minden évben, az elmúlt 21 évben az infláció mértékét, az mindenhol legalább közepes vagy annál magasabb inflációnak nevezhető szintet mutatott be. Azaz, nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy ugyanez volt a feladata, és ez volt a legfőbb harci tényező, hogy ő az infláció ellen küzd. Érdekes módon az égvilágon semmilyen eredményt fölmutatni ezen a téren nem tudott.

De egyet meg tudott indokolni, méghozzá hamisan indokolni, azzal, hogy kérem szépen, árnövekedés van, nincs meg a stabilitás. Mit kell csinálni? Restrikciós pénzpolitikát kell folytatni. Mit jelent ez? Meg kell emelni, kérem, az alapkamatot, amivel eleve olyan helyzetet tudok előidézni, pénzszűkét tudok előidézni, és olyan feltételrendszert tudok kialakítani, hogy csak igen-igen drágán lehet fölvenni hitelt, márpedig egy gazdaság hitel nélkül, méghozzá normális és kitermelhető hitel nélkül nem él.

(14.30)

Mi történt itt? Roppant egyszerű a dolog. Megkérdeztem most Simor urat, amikor a bizottság előtt volt, árulja már el nekem - panaszkodott, hogy milyen infláció meg költségnövekedés, meg ez, meg az -, hogy szerinte az inflációnak mi volt az oka az elmúlt két évben. Érdekes módon Simor úr azt mondta, ennek az volt az oka, hogy kívülről begyűrűztek különböző költségnövelő tényezők, olajár például és ehhez hasonló dolgok, az egy költségoldali begyűrűződés, a másik pedig, hogy egyértelműen különböző állami intézkedések hatására jött létre. Hiszen ha valaki fölemeli az áfát, most csak egy példát mondok, 10-ről 25 százalékra, az nyilván megjelenik az árakban, nyilván egészen más árakat fog produkálni, mint ha ehhez nem nyúltak volna hozzá.

Igen ám, csakhogy az egy - mondhatni - elemi szintű ismeretanyag, hogy monetáris eszközökkel nem lehet befolyásolni a költségoldali inflációt, és nem lehet befolyásolni a kormányzati intézkedések alapján létrejött árnövekedést. Nem működik. Egész egyszerűen nem működik.

Hogy ez mennyire így van, tessék körülnézni, nem a világon, itt Európában. Tessék csak körülnézni! Hogyan lehet az, hogy X, Y, Z államokban 2-2,5-3 százalék az infláció? Idézőjelben, hogy infláció, mert ez csak tulajdonképpen az árnövekedés, az árszintnövekedés. És milyen érdekes: nem efölött van az adott ország jegybankjának az alapkamata, hanem lényegesen ez alatt, 0,5, 0,7, 1 százalék az alapkamat, amikor 2,5-3 százalék például az adott országban az árszínvonal-változás. Ők honnan tudják ezt, ha ezt, úgy látszik, az Európai Központi Bankban nem tudják, és itt Magyarországon sem tudják 21 éve, teljesen függetlenül attól, hogy ki a Nemzeti Bank elnöke? Hogy lehet ez?

Ezért volna szükség arra, hogy tisztázzunk dolgokat. Jegybank vagy nem jegybank? Ha jegybank, akkor mi a dolga és mi a felelőssége? Mert ha jegybank, akkor olyan felelőssége is van, ami minden jegybanknak van, hogy mindenkor a kormányzatok gazdaságpolitikáját támogatnia kell, egészen addig, amíg az inflációs célt nem veszélyezteti - de a valódi inflációs célt, nem a kívülről begyűrűzőt vagy a kormányzati intézkedésekre bekövetkezőt! Nem tudom, világos-e ez. Ezek nagyon fontos dolgok, hogy ezeket megértsék.

Lehetetlen úgy egy országban bármit is csinálni, hogy a fiskális politika expanzív gazdaságpolitikát akar támogatni, a monetáris politika pedig megszorító, restriktív pénzpolitikát folytat. Lehetetlen! Egész egyszerűen lehetetlen. És különösen akkor lehetetlen, ha ennek a restriktív pénzpolitikának az ég egy adta világon semmi alapja nincs. Mert, mint mondtam, csak akkor lehet monetáris eszközökkel befolyásolni egy inflációt, ha az infláció oka is monetáris eredetű. Azaz micsoda? Több pénz van a forgalomban, mint amennyit a gazdaság ésszerűen fel tud használni, a maga normális menetének megfelelően, azaz hígítjuk a pénzt.

Azért is tisztázni kellene, hogy jegybank-e a Nemzeti Bank vagy sem, mert ha jegybank, akkor tudomásul kell venni, hogy a jegybank a nemzeti pénzpiac őre, a bankok bankja, és különleges jogai alapján irányítja a pénzpiacot az egész országban, valamennyi szegmensben. Tetszik ezt érteni? Ennek így kellene működnie. Nem így működik. Ha ez így működött volna, tehát jegybankként működött volna a Nemzeti Bank, akkor többek között nem lett volna olyan probléma, mint ami most a devizahitelesekkel van. Ezt tessék elhinni nekem. Ezért borzasztóan fontos dolgok, hogy itt tisztán láthassanak a képviselők, akik döntenek, hogy miről van szó, és mi az oka különböző dolgoknak.

Hogyan lehet elképzelni, el lehet azt hinni, hogy a Nemzeti Bank elnökei - itt okos emberek voltak elnökök, képzett közgazdászok - nem ismerték, nem tudták ezeket a dolgokat? Hogyan lehetett akkor ilyen módon befolyásolni a dolgokat? Hát külső utasításra. Tehát akkor milyen is az a nemzeti banki függetlenség, kérem? Független tőlem, mert magyar vagyok, független tőlem, mert nemzeti vagyok, azaz a magyar nemzettől, de nem független attól, amit kívülről sugallnak vagy kívülről elrendelnek. De ameddig a forint a fizetőeszköz, ameddig a kormányokon kérik számon azt, hogy milyen a gazdaság növekedése, milyen ez, milyen az, milyen amaz, addig nem lehet gúzsba kötni ezeket a kormányokat! Az nem megy, hogy belecsavarlak egy szőnyegbe, háromszor átkötlek, és utána mutass be nekem valami csodálatos táncot. Az nem működik. És ezt meg kell értenie az Európai Központi Banknak is. Én a magam részéről elég szomorúnak tartom, hogy a tagja vagyunk, de hát Istenem, tagja vagyunk. De nem az euró a fizetőeszközünk!

Ott, ahol az euró a fizetőeszköz, ott úgy szól bele, ahogy akar, igaza van, de nálunk nem az euró a fizetőeszköz. És hogy ő hogyan szól bele az euró fizetőeszközt használó országok gazdasági életébe, arra pedig hadd mondjak dolgokat. Némileg arra utal a tevékenysége, hogy nem nagyon értenek hozzá, hogy mit csinálnak, vagy nagyon is értenek hozzá, hogy mit csinálnak, nézőpont kérdése, hiszen sorba dőlnek be az országok. Azok, akik az euróval rendelkeznek mint fizetőeszközzel, és így teljesen joggal alá vannak vetve az Európai Központi Banknak. Hogy lehet ez?

Az, hogy a jegybank a bankok bankja és a pénzpiac őre, tulajdonképpen megjelenik, azért mondom, vannak természetesen pozitív dolgok is ebben a törvénytervezetben. Megjelenik, nagyon szépen megjelenik. Sőt, még azt is kimondják, ami egyébként szintén a jegybanki funkciókhoz tartozik, hogy a jegybank nem bank a szó hétköznapi értelmében, mert nincs kapcsolatban sem termelőkkel, sem kereskedőkkel, sem fogyasztókkal vagy a lakossággal, hanem a bankokon keresztül, a kétszintű bankrendszeren keresztül és annak irányításán keresztül tartja kézben a dolgokat.

Ez azt is jelenti, hogy a jegybankok, ha jegybankok, akkor közjogi feladatokat látnak el. Itt az MNB ellenőrzési joga és ellenőrzési feladatai tekintetében érdekes módon eljutott az előterjesztést író munkaközösség oda, hogy ezt leírja, kiderül belőle, igen, közjogi feladatot lát el. De ha azt lát el, akkor mi szükség van a PSZÁF-ra? Akkor megvan a pénzpiac valamennyi szegmensének az őre, akinek kutya kötelessége leellenőrizni azt, hogy a bankok itt mit csinálnak, és nemcsak leellenőrzi, szabályozhatja, fillérre szabályozhatja azt, hogy mennyi hitelt bocsáthatnak ki, ha él vele, ha él ezzel a jogával, és kordában tudja tartani az egész tevékenységüket.

Érdekes módon - ez nincs - most talán felhatalmazzuk arra a Nemzeti Bankot, hogy az ellenőrzés jogának a kiterjesztésével bele tudjon nyúlni ezekbe a dolgokba, ugyanakkor mégsem mondtuk ki, hogy jegybank. Ezek a felemás dolgok. De akkor mi szükség van a PSZÁF-ra? Tudniillik a PSZÁF-ra nincs szükség akkor, ha a Nemzeti Bank mint jegybank valóban ellátja a jegybanki funkcióit.

(14.40)

Akkor a fogyasztóvédelem körébe tartozik az, hogy egy bank megpróbál-e becsapni egy gyanútlan hitelfelvevőt, vagy nem akar becsapni. Ez a fogyasztóvédelem tárgykörébe tartozik akkor. Így kanyarodunk vissza oda, hogy tulajdonképpen a magam részéről én üdvözöltem azt az elképzelést, amit Salamon úrék átküldtek mint bizottsági javaslatot, hogy igen, célszerű összevonni a két szervezetet, illetőleg helyreállítani, mert tulajdonképpen az összevonással semmi más nem történik, mint helyreállítani a Magyar Nemzeti Bank jegybanki funkcióját. Ezt helyes dolognak tartom.

De akkor itt az elején is le kellett volna rögzíteni azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank jegybank, bankjegy-kibocsátási monopóliuma van, alapvetően mi a feladata, milyen körülmények között; és aztán valahol azt lehetett volna írni, hogy emellett még az Európai Központi Bank rendszerének tagja; nem pedig ezzel kezdeni és a többiről mélyen hallgatni.

Beszéljünk valamit a függetlenségről, ami szintén állandó téma. Állandó téma olyannyira, hogy ez már 8 vagy 10 évvel ezelőtt is téma volt, amikor az első Orbán-kormány idején szabályozták a Nemzeti Bank működését egy törvénnyel.

Hozzáteszem, az előtte lévő törvény nagyjából hasonló dolgokat tartalmazott, tehát nagy forradalmi változások nem voltak.

Kérem szépen, ez a függetlenség addig helyes és addig jó, ameddig arról van szó, hogy nem megvesztegethető, nem kényszeríthető valamire, de a függetlenségnek határt kell szabni. Ez egy ugyanolyan dolog, mint ahogy a szabadságnak is határt kell szabni. A szabadság nem korlátlan, az a legdemokratikusabb országokban is korlátok közé van szorítva. Jogszabályok állapítják meg, mi az, ami túllépi a szabadságjogok gyakorlását. Ugyanilyen helyzet van kérem szépen itt is. Egész egyszerűen azt nem lehet és nem szabad tudomásul venni, hogy téveszmék alapján teljesen téves megoldásokból kiindulva valaki azon a címen, hogy küzd az infláció ellen, az egekig nyomja föl az alapkamatot, ezáltal megfosztja a gazdálkodó szervezeteket, a magyar gazdálkodó szervezeteket - mert a külföldit az nem érdekli - attól, hogy ésszerű áron hitelhez jussanak, és ezt megteheti, függetlenül attól, hogy valójában van-e infláció vagy nincs. Ezek abszurd dolgok, kérem szépen!

Mint ahogy abszurd dolog az, amire mindig hivatkoznak. Azt mondta Simor úr, amikor megkérdeztem a bizottságban, hogy ezen felül van az inflációs nyomás. Mondtam neki, persze, önök maginflációt számolnak! Gondoljanak bele abba, hogy ez úgy indul, hogy - ők elnevezték maginflációnak, nagyon jól hangzik, ugye? Hogy csinálták ezt? Megnézték a fogyasztói kosarat, aztán a legmagasabban kiugró fölső értékeket, a leginkább árcsökkenést mutató termékeket a legmagasabb árnövekedést mutató termékeket egyszerűen levágták, és a többi ármozgásból kiszámoltak egy átlagot. Azt mondják, hogy ez Magyarországon 3 százalék.

De kérem, ennek a 3 százaléknak semmi köze nincs a valódi inflációhoz, ez is csak árváltozásoknak - azoknak is az alsó, felső része levágva, abból átlagolok egyet, és azt mondom, hogy ez az infláció. Nem infláció! Ez az árváltozás. És miután árváltozást nem lehet befolyásolni monetáris eszközökkel, az egész maginfláció egy szélhámosság. Ennek az égvilágon semmi értelme nincs! És ezt érdekes módon minden sikeres ország tudja. Tessék megkérdezni a briteket, tessék megkérdezni a dánokat, a hollandokat, akár a németeket. Tessék csak megkérdezni, hogy az árindex alapján változik-e az alapkamat náluk vagy nem?! Hogy lehetett ezt 21 évig eltűrni?

És hogy lehet az, hogy azon a címen, hogy kérem szépen, én független vagyok, azon a címen senki ebbe nem szólhat bele? Senki nem mondhatja erre azt, hogy uraim, elég volt? Vagy ha ezt nekünk kötelező így csinálni, mert valakik előírták, de az más! Akkor meg kell mondani! Akkor meg kell mondani, hogy úgy sikerült kivívnunk az önrendelkezési jogainkat, hogy nem rendelkezünk semmivel sem, és nem szólhatunk bele semmibe sem. Nem rendelkezhetünk még a saját pénzünk fölött sem, csak ha az ügy el van intézve. De akkor nem kell Nemzeti Bank-törvény sem.

Ezt szeretném, ha megértenék a tisztelt képviselőtársak, mert még egyszer mondom: van itt elmozdulás, jó irányú elmozdulás, de nem lesz belőle gyakorlati haszna a kormányzatnak és az országnak, ha nem merünk vagy nem tudunk ennél jóval keményebben és egyértelműbben hozzányúlni a Nemzeti Bank kérdéséhez.

Nagyon ajánlom a figyelmükbe azt, hogy ezt gondolják végig. Beszéljék meg egymás közt, higgyék el, nagyon sajnálom, hogy ilyen kevesen vannak, tudniillik ezek borzasztóan fontos dolgok. Ezeket mindenkinek érteni és tudnia kéne, akik itt döntési helyzetben vannak. És jól gondolják át, hogy nem lehetne-e még egy kicsikét erőteljesebben a saját érdekünknek megfelelő változtatásokat átvezetni ezen a törvénytervezeten.

Köszönöm szíves türelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu