VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Babák Képviselőtársam! Ön itt megszólított, habár nevemen nem is nevezett, de vettem a lapot, tisztelt Babák képviselőtársam. Én jó szándékot feltételezek önről, kérem, ugyanezt feltételezze rólunk is. Mindazonáltal tudva, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Nem tudom, bizottsági ülésen és a kisebbségi véleményben a plenárison is elmondtam, hogy itt nem feltétlenül a törvényjavaslat tartalmi részei azok, amelyek így kiverték úgymond a biztosítékot az ellenzéknél. Vannak benne megszívlelendő javaslatok is, vannak benne olyan javaslatok is, nem az egészével, de vannak részei, amivel akár egyet is tudnék érteni. Amit ön itt mondott az átláthatóságról, a beszámoltatásról, a demokratikusabbá való tételről, mi ezen tovább is mennénk, túlmennénk ezeken a határokon.
Viszont, tisztelt Babák képviselőtársam, amikor ön azzal vádol meg minket, hogy mi egy kisebbségi csoport érdekeit képviseljük csupán, na, az az, ami valóban vérlázító, hiszen ki mondta azt itt a magyar parlamentben, melyik frakcióban ül az a képviselő, aki azt mondta, hogy egy társadalmi réteget kell föltőkésíteni? Kérem szépen, az önök kormányzati padsoraiból hangzott el ez a kijelentés. Nyilvánvalóvá válik, hogy az önök gazdaságpolitikája egy szűk társadalmi rétegnek játszik csupán.
Az LMP azt szeretné elérni, hogy a Magyar Nemzeti Bank a magyar gazdaságpolitika kialakításánál olyan partneri viszonyt tudjon ápolni a kormányzattal, ahol megvan az ő döntéseinek a függetlensége is, ámde az átláthatóság is ugyanúgy megvan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), s így tudják a magyar nemzet egészének érdekeit képviselni.
Köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés