DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány szinte első lépéseitől kezdve kitüntetett figyelmet szentel annak, miként lehet a lakosság, az állam és a vállalkozói szektor között olyan teher- és kockázatmegosztást kialakítani, amivel legyőzhető a válság. Ez politikájának a sarokköve, és az a megállapodás, amit részletesen ismertetett és annak következményei, úgy gondolom, hogy az egyik legjobb példája annak a politikának, amelyik ezt célozza. Tehát kockázat- és tehermegosztás, csak így tudunk kijönni a válságból.

Én csak egyetlenegy pontra hívnám fel még a figyelmet ebből a megállapodásból, mert úgy gondolom, hogy ez erősíti azt a bizalmat és azt a kiszámíthatóságot, amit nagyon gyakran számon kérnek itt az ellenzéki képviselők.

Ez a megállapodás szabályozza nagyon világosan a bankadó mértékét és a bankadó következő években való változását, vagyis 2012-ben változatlan, 2013-ban a jelenlegi mérték fele, 2014-ben pedig az uniós átlagnál nem lehet magasabb. Meglátjuk, hogy akkor milyen változat van.

Volt itt mindig egyfajta bizonytalanság, ez a megállapodás ennek a végére pontot tett. Hasonlóképpen az a költségvetés, ami itt fekszik önök előtt, az pedig a válságadókkal kapcsolatban fejez be egy bizonytalanságot. Az szerepel benne, hogy 2013-tól a telekomszektorra, az energiára és kiskereskedelemre kivetett válságadók kivezetésre kerülnek 2013. január 1-jével. Úgy gondolom, hogy ha a kormány és a parlament segítséget kért egy korlátozott, meghatározott időre, akkor ezt az ígéretet illik betartani, és mind a költségvetésben a válságadókra vonatkozó kitétel, mind pedig a Bankszövetséggel kötött megállapodás ezt véglegesíti. Tehát ezek egy átmeneti időszakra kivetett adófajták, annak érdekében, hogy Magyarország megoldást találjon olyan komoly problémákra, mint például a devizaadósok problémája. Ezt nem lehet megoldani akár csak pár hónap alatt, fél év alatt, másfél év kellett hozzá, és nagyon örülök, hogy sikerült végre olyan megoldást találni, amelyik minden fél számára kielégítő.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu