TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök úr. "Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni akar, hanem uralkodni." Ezt Orbán Viktor mondta 1998. április 9-én.

A napirend előtti felszólalásomnak azért a címe a "2011", hiszen ő maga mondta februárban, hogy a megújulás éve lesz Magyarországon ez az év. Ha mérleget akarunk vonni, akkor egyértelműen látható, hogy politikai értelemben, tény és való, megújult Magyarország, mármint pártpolitikai értelemben. Mindent, ami az elmúlt húsz év társadalom által közösen összerakott demokráciájából még megvolt, önök felszámolták. Önök megszüntették mindazt, ami Magyarországon a nemzeti bizalom indexe volt, hiszen olyan önálló hatalmi ágaknak, mint az Alkotmánybíróság, teljes felszámolása látható; most az egyházügyi törvénynél még éppen az utolsókat rugdossa ez a testület, januárban már erre se lesz esélye, hogy ezt megugorja, hogy kimondja egy törvényről, hogy alkotmányellenes.

Mindazoknak a köztisztviselőknek, akik becsülettel szolgálták hazánkat, megköszönték azzal ebben az évben, hogy indokolás nélküli kirúgással lehetővé tették, hogy bármikor, bármilyen szubjektív okokra felmondjanak nekik.

A magánnyugdíjpénztárakról már nem is akarunk beszélni, hiszen számos olyan, egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tettek az elmúlt évben, hogy hogyan kívánják megvédeni minden pénztári tagnak a vagyonát. Ez ott tart, hogy jelen pillanatban már nem lesz vagyonuk. Tehát hogyha mindig a Fideszre kell bízni a nemzeti vagyon megőrzését, akkor nagy bajban van Magyarország.

Nemzetközi bizalom tekintetében is egy teljesen megújuló kormányt és országot látunk, hiszen jószerivel Magyarország páriává válik jelen pillanatban az Európai Közösségben, és higgyék el, ez nem más, mint az a bizalom, az a kiszámíthatóság és az a jogbiztonság, amit önök ebben az évben felszámoltak.

Nincs más lehetőség, mint hogy jelen pillanatban önöket kérjem meg, tisztelt fideszes képviselőtársaim, hogy önök ne a kormányfőjüktől féljenek, önök a választóiktól tartsanak, és féljenek attól, hogy kiüresedik a demokrácia, és vele mindannyian, a politikai berendezkedése sérül Magyarországnak. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) A demokrácia, bármennyire gyenge, bármennyire védtelen, ha a politikai táborok, függetlenül attól, hogy értékalapon miként gondolkodnak, de képesek egységben nemzeti érdekeket megjeleníteni, akkor az sikerrel, eséllyel szolgálhat, minden más esetben végletesen megoszt.

Önök nem kooperálnak nem csak a politikai térben, önök nem kooperálnak Magyarország érdekében, márpedig tudvalevő, a XX. század történelme egyértelműen igazolja, hogy azok a nemzetek, amelyek bezárkóznak, amelyek önmagukról hiszik, hogy felkent prókátorai annak, hogy megváltsák a világot, eltűnnek. Önök most épp ezt veszélyeztetik.

Nyitni kell, tisztelt fideszes képviselőtársaim, önöknek a felelőssége a nyitás, nyitni az emberek valós érdekeinek a megjelenítésére, nem az önökéért, nem a kormányfőéért, hanem Magyarországért.

Ez már, ami az elmúlt év utolsó negyedévében zajlott, már nem Magyarország érdekében zajlik. Önök már rég elveszítették azt az iránytűt, amely lehetőséget adott volna arra, hogy azzal a lehetőséggel, amellyel önöket felruházták a választók, éljenek. Önök jelen esetben éppen visszaélnek ezzel a lehetőséggel.

Még nem késő visszafordulni, tisztelt képviselőtársaim, még nem késő úgymond presztízsvesztés nélkül, őszintén új alapokra helyezni Magyarországon mindazt, ami mindannyiunknak érdeke, hogy egy sikeres, a válságokat jól kezelő, a belső politikai és gazdasági kiszámíthatóságot megteremtő politikát folytassanak.

Szeretném végezetül egy görög történetíró, Thuküdidész mondását önöknek felolvasni, azért, mert néhány száz, ezer évvel ezelőtt elmondott mondatai önöknek ma teljesen adekvátak - nem százezer, hanem száz, kötőjel, ezer, tehát hosszú időtávról beszélek, államtitkár úr (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) -: a hatalom valamennyi megnyilvánulása közül az önmérséklet a legnagyobb hatású. Önök az elmúlt évben ebből megbuktak. Önmérsékletből, tiszteletből, mások véleményének a tiszteletben tartásából önök megbuktak. Van még esélyük pótvizsgázni; nem sok.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu