DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szépen köszönöm, hogy a vitában ilyen szép számmal részt vettek. A pénteki vitában, az általános vitában sajnos sokkal kevesebben vettünk részt, és nagyon szépen köszönjük az előterjesztők nevében, hogy érdemileg is hozzászóltak.

A lehető legfontosabb elem, amit szeretnék megjegyezni, hogy legalább a Jobbik-frakció módosító indítványokat terjesztett elő.

A Lehet Más a Politika formációja meg sem jelent ebben a vitában, semmilyen észrevételt nem tett. A frakcióvezető úr, bár bent volt a teremben, de azt a 30 percet, fél órát igazán megoszthatta volna az ellenzéki képviselőtársaival, és még egy 30 percig, fél óráig folytatódhatott volna ez a vita. De sajnálom, hogy erre nem tett indítványt, bár az elnöki pulpitusra felment a frakcióvezető úr. Én abban reménykedtem titkon, hogy ez a vita folytatódik, és a képviselő urakkal tovább folytathatjuk ezt a diskurzust. (Moraj a Jobbik soraiban. - Novák Előd: Jaj, de cinikus! - Dr. Staudt Gábor: Látszik, hogy ügyvéd!) Úgyhogy sajnálom, hogy erre nem kerül vagy nem kerülhetett sor, de Novák Előd képviselő úr megállíthatta volna a frakcióvezető urat; ők érdemileg nem vettek részt, tehát a Lehet Más a Politika nem vett részt.

A szocialisták esetében pedig legyen szabad elmondani, képviselő úr, aki egyedül képviseli már, hála istennek, a Szocialista Pártot a Házban (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Dr. Staudt Gábor: Az egyetlen ellenálló!), hogy nem tettek módosító indítványt, nem éltek azzal a demokratikus jogukkal és lehetőségükkel, amellyel gazdagíthatták volna egyrészt a személyes módosító indítványaiknak a sorát. Másrészt esetlegesen lehetőséget adtak volna vagy adhattak volna a kormányzó többségnek és az előterjesztőknek, hogy befogadhassanak módosító indítványt, mert mi nem tudhatunk mindent, mert nem biztos, hogy rendelkezünk, ahogy képviselőtársam a vitában elmondta, nem biztos, hogy rendelkezünk a bölcsek kövével, és ezt nemegyszer elmondtuk már, mi is tévedhetünk.

Fontosnak tartjuk ezt az indítványt, fontosnak tartjuk azt, hogy a zárószavazás előtti módosító indítványok visszakerüljenek abba a rendszerbe, amibe egyébként tartoztak az előző időszakban. Nekünk is terhes egyébként ennek a jogi eszköznek az alkalmazása, minket is akár fizikálisan is megterhel időnként, hogy ezekkel a kérdésekkel kell foglalkoznunk. Bár rendkívüli időket él az ország, a gazdaság és a társadalom nehéz helyzete azt indukálja, hogy a kormánynak és a képviselőknek is igenis megfeszített munkával kell végezniük a dolgaikat, de a következő időkben szeretnénk ezt szigorú keretek közé szorítani. Erre vonatkozik a mi jobbító szándékú módosító javaslatunk, és kérem a tisztelt Házat - még egyszer megköszönve a képviselők konstruktív hozzáállását a vitában -, hogy támogassa ezt a javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu