DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedje meg nekem Márton Attila, hogy ne tekintsem egyetlen lehetséges olvasatnak azt, amit a gazdasági bizottságban benyújtottak az Európai Központi Bank véleményeként. Önök néhány kérdést megértettek abból a levélből, néhány kérdést meg nem akarnak megérteni abból a levélből, ebből következően hogy önök benyújtottak néhány pontra módosítást, azt én helyeslem, valószínűleg ezek mindegyike szükséges, ugyanakkor nem tartom kielégítőnek. Ebben a levélben több olyan gondolat van még azon kívül, mint amire a gazdasági bizottságban nyújtottak be módosító indítványt, amelyre önök nem reagáltak, nem térnek ki semmilyen módon, ezért azt gondolom, hogy kell még gondolkodni. És ne felejtse el, képviselő úr, hogy ha már annyira védi, hogy most akkor le lehet zárni ezt a vitát, hogy Barroso elnök úr levele azt követően született meg, hogy a parlament elkezdte tárgyalni ezt a törvényjavaslatot, hogy a parlamentben elhangzottak bizonyos érvek, és azt követően született meg, hogy az Európai Központi Bank elküldte a levelét.

(10.30)

Képviselő úr, ha pontos akarna lenni, és be akarná tartani a szabályt a kormányzat, akkor a kötelezettségük most az lenne, hogy az ilyen módon, az eddig önök által és mások által beadott módosító indítványok figyelembevételével egy korrigált törvényjavaslat-szöveget ki kellene küldeni Frankfurtba. Meg kell várniuk az Európai Központi Bank reagálását erre a korrigált szövegre, megadni a bizottsági módosító indítvány benyújtásának a lehetőségét a továbbiakban, és az ilyen módon leegyeztetett törvényszöveg bírhatja - bírhatja, nem tudom, fogja-e bírni - az Európai Központi Bank egyetértését is.

Ha önöket nem hatja meg vagy önök nem fogják föl azt, hogy milyen súlya van egy ilyen európai bizottsági elnöki levélnek, amit a miniszterelnöknek írt, akkor csak sajnálni tudom, nincs miről beszélni. Vegyék észre, hogy nem született ilyen levél egyetlenegy európai uniós tagország miniszterelnökének sem az elmúlt 5 évben.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu