DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ezt a gondolatot folytatva azt tudom mondani, hogy ráadásul a Házszabály rögzíti, hogy a parlament költségvetési bizottsága az, amely pénzügyi kérdésekben illetékes bizottság. Tehát az csak egy újkori Rogán-féle gyakorlat, hogy átveszi a gazdasági bizottság az ezzel a témával kapcsolatos jogköröket, hozzá kell tennem, teljesen megalapozatlanul, és osztom természetesen bizottsági elnök úr álláspontját, miszerint nyilvánvalóan olyan bizottsághoz telepítenék ezeket a jogköröket, amit a kétharmados fülkeforradalmi többség tud uralni bizottsági elnöki szinten is. Nem más oka van ennek a dolognak, ezt eléggé világosan látni kell.
Márton képviselő úr, ha azt mondja, hogy valaki ebből a magyar parlamentből ellenzéki oldalról az ország ellen tesz, akkor azt kell mondjam, hogy nagyon nagyra értékeli az ellenzéki pártokat úgy együtt, külön-külön meg mindegyiket még nagyobbra. Barroso elnök úr egy konzervatív politikus. Ha Barroso elnök urat mint konzervatív politikust bármelyik ellenzéki párt a magyar parlamentből rá tud bírni egy ilyen levél megírására, azt kell mondjam, elismerésem, és le a kalapom mindenki előtt, aki erre képes lenne, aki ezt képes lenne megcsinálni. Továbbá hogyha valaki ebből a magyar parlamentből, erről az oldalról Olli Rehnt rá tudja venni egy ilyen döntés meghozatalára, amit a múlt héten pénteken, pontosabban csütörtökön hozott... (Márton Attila: Liberális.) Parancsol? (Márton Attila: Liberális.) Tudja, az a liberális, amit önök liberálisnak neveznek, Finnországban az konzervatív a maguk gondolkodása, magyar gondolkodás szerint. Tehát az nem az a liberális, amit Magyarországon liberális pártinak szoktak nevezni. Ő kifejezetten ahhoz a bizonyos jobboldali politikai tömbhöz tartozó politikusi körbe sorolható, hogyha már valaki be akarja sorolni. Nézze meg az előéletét, illetve az álláspontját!
Azt tudom tehát mondani, hogy megtisztelő, hogy ezt feltételezi bármelyik ellenzéki pártról, de én nem tudok olyat, hogy az ellenzéki pártok közül bármelyik is ilyen értelemben káros tevékenységet folytatna, és még egyszer csak azt mondom, a Barroso-levél meg tény. Ennél egyértelműbb nincs. Én az óvatosabb álláspontot mondom most is, és nem azt, amit Barroso úr kér. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Azt mondja, hogy vegyék le napirendről, vonják vissza a parlamentben. (Az elnök ismét csenget.) Én csak azt mondom, hogy ne akarjanak döntést hozni. Köszönöm a türelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés