DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott indítványok, mármint a módosító indítványok kapcsán mindenképpen szeretném még egyszer szóba hozni a 12. indítványt, tekintettel arra, hogy az imént én tettem egy olyan kezdeményezést, amelyre nem érkezett a kormányoldalról válasz, de mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy a leendő, új monetáristanács-tag, illetve a tervezett esetleges harmadik alelnök jelölése kapcsán létezik olyan helyzet, amelyben meggyőződésem szerint lehet olyan megoldást találni, amelyben a mostani mindent megváltoztató szándék és az eddig volt gyakorlat kompromisszumát meg lehet találni. A kompromisszum pedig nagyjából abban fogalmazható meg, hogy ha a jegybankalelnök tekintetében a jegybankelnök javaslattételi joga megmarad, és mondjuk, az Országgyűlés hoz benne döntést, a monetáristanács-tag esetében pedig a bizottsági jelölés után az Országgyűlés plenáris ülése hoz döntést, ebben az esetben, azt gondolom, azt a fajta érvet is, annak a fajta érvnek a megvalósulását is lehet tapasztalni, miszerint a rotációban nem egyszerre lejáró mandátumokkal a folyamatosság biztosítása a jegybankban milyen módon és hogyan történhet meg a következő időszakban.

Meg vagyok arról győződve, hogy ugyanakkor azt a kérdéskört nem szabad figyelmen kívül hagyni, és még egyszer rá kell erősíteni, hogy nagyon nagy hiba lenne, hogyha a mindenáron történő döntéshozatal ebben az évben nem kellő egyeztetésekkel teremtené meg ennek a törvénynek az elfogadását. Azaz én még egyszer felhívom a kormánypárti képviselők és a kormány figyelmét arra, hogy tegye lehetővé az Európai Bizottságnak és az Európai Központi Banknak elfogadás előtt az immáron összefésült szöveg megismerését és arról a véleménynyilvánítás megtételét.

Köszönöm figyelmüket. (Közbeszólás.) Igen, így gondoltam én is.

Forrás: parlament.hu