ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt szeretném javasolni, hogy vissza kellene menni abba az irányba, amelyet Veres János képviselőtársam is a hozzászólásában érinteni próbált.
Szekeres képviselőtársam hihetetlen vehemenciával a visszavonásra próbált utalni, Veres képviselőtársam viszont a beterjesztett módosítókon keresztül próbált érvelni. Ő is úgy fogalmazott a maga részéről, hogy a Rogán Antal és a gazdasági bizottság által benyújtott módosító javaslatokról egyébként a jegybank elnöke is úgy fogalmazott, hogy ez egy járható út, tehát mindenképpen ebbe az irányba kellene visszamenni és elmozdulni.
Én is úgy látom, hogy az első általános vitát megelőző bizottsági ülések hangvétele, azt hiszem, ebből a szempontból nem volt pozitív, viszont utána az általános vitában jelzettek, valamint a bizottság és Rogán Antal módosító indítványai már abba az irányba hatnak, amelyekkel az általános és részletes vita lezárását mindenképpen el lehet érni, be lehet fejezni, és ennek alapján még van lehetőség, esély arra, hogy kapcsolódó módosító indítványokkal adott esetben azokat a kérdéseket, amelyek úgy fogalmazódnak meg, hogy a stabilitást próbálja akár a kinevezésnél, a jelölésnél, valamint az elszámoltatásnál is tulajdonképpen megtenni, és magának a jegybanknak a stabilitását próbálja jellemezni. Ezt kapcsolódó módosító indítványokkal javítani lehet, és el lehet vinni abba az irányba, hogy akár az Európai Központi Banknak, akár a Barroso úr által írt levélnek is maximálisan meg fog tudni felelni az a végleges döntés a módosító indítványok alapján, amely mindenki számára teljes megelégedést tud majd nyújtani.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés