DEMETER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetértek államtitkár úrral abban, hogy ez a törvény nem azért rendeltetett vagy adatott, hogy az Isten és az ember kapcsolatát szabályozza, ugyanakkor úgy gondolom, hogy mégis fel kell tennünk önmagunknak legalább a kérdést, hogy lehet-e egyházról beszélni ott, ahol nincs Istenbe vetett hit. (Szászfalvi László: Ez jogos!) És véleményem szerint nem. Ugyanakkor viszont azt látjuk, hogy mégis alakulnak kisebb csoportok, közösségek, amelyek egyházi köntösbe bújva, a pénzimádat miatt állami normatívákat hívnak le. Ezt viszont nem szabad tűrni, és ezeket a csoportosulásokat ki kell zárni ebből az egyházi törvényből.
A másik, amit szeretnék elmondani, hogy úgy látom, a tisztelt ellenzéki képviselők a mindent tudó emberek most itt ezen a parlamenti ülésnapon, hiszen ami a kormánypárt részéről elhangzik, az minden rossz. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Igen.) Én még nem hallottam legalább egy mondatot, ami arra utalt volna, hogy van azért ebben a törvényjavaslatban pozitív dolog is. (Szászfalvi László: Az lehetetlen.) Nyakó képviselő úr például mindent tud, hiszen felsorolta, hogy 1911-ben kik születtek, Rodolfo, meg nem tudom a többieket sorolni, hogy kiket mondott, de, tisztelt képviselő úr, tudja-e azt, hogy 1911 áprilisában született egy görög katolikus kárpátaljai püspök, Boldog Romzsa Tódor, akit 1947-ben Hruscsov a kommunista diktatúra idején megölt, mert megmérgezte.
Tisztában kellene lenni a történelemnek az elmúlt idejével, látni kellene azt, hogy önök hogyan viszonyultak az egyházhoz, és akkor talán önök is alázattal tudnának itt lenni, és egy kicsit visszafognák magukat abban a kritikában, amelyet megfogalmaznak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés