DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Reggel, amikor kézbe vettem a törvényjavaslatot, az a mondás jutott eszembe, hogy félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is. Bizalmatlan vagyok, mert egy méltánytalan, szégyenletes vita volt a nyáron is az előző törvény elfogadása során, amit az Alkotmánybíróság döntése megerősített, és ma is az utolsó pillanatban kaptuk kézhez ezt a törvényjavaslatot, nem is lehet ennyi idő alatt áttekinteni, és akkor most azt hallom, hogy technikai hiba történt.
Varga László képviselő úr expozéjára is azt tudnám mondani, hogy tele van eufemizmussal, elhallgatással, és csak azért nem mondok más szót, mert karácsony van, ahogyan ön hivatkozott erre, és tisztelem a korát. Tele van eufemizmussal és elhallgatással, mert egy szót sem szólt arról, hogy valójában miért is kell ezt a törvényt megváltoztatni. Ön azt mondta, csak jogtechnikai oka van, de nyilván nem csak jogtechnikai oka van; hogy hiányosságokat pótol, de itt alapvető hiányosságok merültek fel és merülnek fel; hogy az egyeztetések abban az időben megtörténtek, minthogyha ez nem egy új eljárási szakasz és egy új törvény előkészítése lenne. Azt gondolom, elhallgatta azt az alapvető és leglényegesebb szabályt, hogy 100 év nemzetközi tevékenység kell egy szervezet esetében, hogy egyházként elismerjék, és a sors művének véli, hogy most, karácsony előtt tárgyaljuk ezt a törvényt, már-már isteni törvénynek aposztrofálja, holott itt vannak ezek a profán, hétköznapi problémák, többek között az a botrány, hogy kiszivárgott az Alkotmánybíróság döntése.
Sajnos, ezek a szabályok nem javítanak a törvényen, növelik a káoszt, növelik a bizalmatlanságot, ezt a törvényt vissza kellene vonni, és újra kellene kezdeni, nyugodt körülmények között egyeztetve megalkotni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés