NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem lesz ez három perc, inkább csak érdeklődnék az előterjesztőktől vagy a Fidesztől, ugyanis mi egész éjszaka vártuk azt, hogy végre felkerüljön a parlament honlapjára az idézett törvényjavaslat. Komolyan vártuk, Lázár úr megígérte, hogy ebben az évben tárgyalni fogjuk, tehát bíztunk abban, hogy ezzel megismerkedhetünk. Ehhez képest helyszíni kiosztás történt ma a tisztelt Házban, ide az asztalunkra kaptuk a törvényjavaslatot.

(10.50)

Értem, mindent értek. Önök szerint van-e értelme (Az elnök csenget.) ilyen eljárásban egyáltalán időkeretet szabni vagy bármi mást? Miért nem ütik rá a pecsétet, és mondják azt, hogy ez lesz és kész, kalap? Fónagy államtitkár úr, éppen úgy látszik, hogy azért mégis visszaköszön az előbbi beszédem. Maga azt mondta, hogy ne csináljak napi politikát az ilyen kérdésekből; nem csinálok, de itt a napi politika: maguk a vallásról, az egyházakról, a lelkiismeretről úgy akarnak törvényjavaslatot elfogadtatni, hogy egyébként azt helyszíni kiosztással kapják az országgyűlési képviselők itt az asztalra. Egy kérdésem lenne: mit képzelnek magukról? Köszönöm. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban. - Németh Szilárd István: De kemény! - Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu