VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Szeretném mondani, először is, mert megkérdőjelezték, hogy az előterjesztők, illetve az aláírók közül nincs itt senki: itt vagyok, jelentem. Ezért voltam én az expozé elmondója is. Ezzel már feleltem is arra, hogy az Alkotmánybíróság nem kérdőjelezte meg a mellékletet, hanem az eljárást. Tehát nyilván azokban módosítunk, és arra figyeltünk, amit az Alkotmánybíróság megkívánt tőlünk.
Az elhangzottakra nézve szeretném elmondani, a legnagyobb baj, azt hiszem, ott van, hogy fogalmakat keverünk. Összekeverték kedves jobbikos képviselőtársaim a hitet, a hitvitát, a teológiát, az ökumenét, nyakon öntötték politikával. Ez mind-mind külön fogalom. Ebben a Házban, ahogy Harrach Péter frakcióvezető úr elmondta, valóban egy olyan törvénynek kell megszületni, amelyik az egyházakat elhelyezi a társadalomban, s a társadalom és az egyház egymáshoz való viszonyát szabályozza.
A száz évre vonatkozóan nagyon jó megfogalmazása volt annak a képviselőtársamnak, talán Hoppál Péternek, aki azt mondta, a száz év nyilván azért száz év, mert az már egy történelmi távlat. Hogy ez milyen következményekkel jár, a törvényből következik.
Megkérdőjelezte az egyik kedves képviselő még az örök életemet is. Én azért úgy gondolom, ezt bízzuk arra a Jézus Krisztusra, akinek a születésére, az emlékére készülünk most karácsonykor. Szászfalvi László államtitkár úrral, lelkésztestvéremmel idéztük itt fel az egyik már elhunyt lelkész mondását, hogy ha netán ott leszünk a mennyeknek országában, akkor három dolgon csodálkozunk. Az egyik az lesz, hogy olyanok is ott lesznek, akikre nem is gondoltunk, hogy ott lesznek. Olyanok nem lesznek ott, akikről pedig azt gondoltuk, hogy ott lesznek. És legjobban csodálkozunk, ha ott lehetünk - ez a harmadik. Én ezt szeretném arra válaszolni, amiben ezt a kérdést is feltették.
Az sem igaz, hogy minden egyház, minden vallási közösség egy nagyon kemény hierarchiára épül fel. Nyilván a római egyház igen, a protestáns egyházak különbözőképpen, az egyházi törvényekben, az egyházfegyelemben, és ahogy egyházi közösségek éppen fölismerték a maguk hittételeit, úgy rendezkedtek be. Éppen ezért sem a parlament, sem a bíróság, senki nem vállalhat, senki nem létesíthet jogot arra, hogy teológiai kérdésekben ítélkezzen, mert akkor visszamegyünk a középkorba, az inkvizícióig, vagy még visszább is mehetnénk. A XXI. században nekünk a társadalomban együtt kell élnünk, és az a jó, hogy egyházak is vannak, amely egyházak a maguk hitelvei szerint, ki-ki a magáét megélve tiszteli a másikat. S egy másik hasonlatot is hadd mondjak még: én úgy tanultam, ezt vallom és így is tanítottam, hogy mindaz az egyház, amely istenhittel fölfelé tekintve éli a világát, olyan, mint egy nagy zenekar egyik tagja. A zenekarban megvan a hegedűs kottája, megvan a zongoristának, megvan a dobosnak, megvan a fuvolásnak, a kürtösnek, mindenkinek, és egy feladata van, hogy a saját hangszerén játsszon, de nem úgy, ahogy ő elképzeli, hanem úgy, ahogy a karnagy vezényli és ahogy a kotta ott van.
Azt kívánom, ez a törvény szolgálja azt, hogy az új alkotmányban a Magyarországon lévő egyházak és vallási közösségek ki-ki a maga hangszerén úgy játsszon, hogy az építő legyen, hasznos legyen, és ne romboló, hanem egymás megbecsülését, hazánk, népünk, történelmünk és a jövőnk építését szolgálja. Ebben a reménységben tartom ezt a törvényt alkalmasnak arra, hogy elinduljunk egy új úton. Ismétlem: nem vallom azt, hogy ez a legtökéletesebb törvény, én is biztosan másként írtam volna, ha magam írom, de egy közösségben élünk, és én a magam hitét, a magam gondolatát nem kényszeríthetem rá senkire sem. Kérem, hogy így fogadjuk el, próbáljuk a magunk eszközeivel, a magunk helyén megélni azt, amit vallunk hittel, vagy aki nem az Istenbe vetett hittel, az azzal a meggyőződésével, amit éppen vall.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés