ELNÖK: Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ön mint kipróbált parlamenti képviselő nyilván tisztában volt azzal, hogy erről a kérdésről tegnap az Országgyűlés külön szavazott, tehát ebben a tekintetben az ön ügyrendi felvetésének nem volt meg a létjogosultsága. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! Most tehát az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről szóló T/4714. számú törvényjavaslat zárószavazásának elhalasztásáról döntünk. Kérdezem tehát az Országgyűlést, elhalasztja-e a T/4714. számú előterjesztés zárószavazását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 250 igen szavazattal, 3 nem ellenében, tartózkodás nélkül a zárószavazást elhalasztotta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Láng Zsolt képviselő, Fidesz, önálló indítványát T/5114. számon, az egységes javaslatot pedig T/5114/13. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, így záróvitára is sor kerül. Az alkotmányügyi bizottság ajánlása T/5114/15. számon a hálózaton elérhető.

A módosító javaslatok közötti összefüggésekre tekintettel kezdeményezem, hogy a benyújtott indítványokat egy szakaszban tárgyalja az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Ügyrendi kérdésben jelentkezett Tóbiás József, MSZP. Kérem, hogy lehetőség szerint fogalmazza meg egy percben azt az ügyrendi felvetést, amiről az Országgyűlés döntését kéri. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu