DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország Alaptörvénye 2012. január 1-jétől hatályos rendelkezései szerint az időskori megélhetés biztosítása a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével történik. A hazai magánnyugdíjrendszer amellett, hogy a pénztártagok időskori biztonságát nem segítette elő, az államháztartási folyamatokat is igen kedvezőtlenül érintette.

'98-tól 2010-ig a GDP több mint 10 százalékával növekedett az államadósság a létrehozott konstrukcióból eredően. Beavatkozás nélkül évről évre a GDP 1 százalékát meghaladó és folyamatosan növekvő összeg került volna ki az állami költségvetésből. A kialakult helyzetben Magyarország 2010-ben lépéskényszerbe került, nem kockáztathatta tovább az államadósság terhére több mint 3 millió ember időskori biztonságát. Ezeket az összefüggéseket a pénztártagok is érzékelték.

Úgy gondolom, a pénztártagok is, a kormány is jó döntéseket hozott az elmúlt időszakban. Magyarország ezért nem kíván letérni a nyugdíjrendszer átalakításának 2010 végén megkezdett útjáról. A fenti folyamatokból következően a magánnyugdíjpénztárak kötelező tagdíjbefizetései 2012. január 1-jétől egyéni nyugdíjjárulékként a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe kerülnek befizetésre.

A kötelező tagdíjfizetés megszűnésével, valamint a visszalépési lehetőség megteremtésével egyidejűleg a kiszerződés jogintézménye hatályon kívül helyezésre kerül, mivel a 10 százalék egyéni járulékfizetés a továbbiakban nyugdíjjogosultságot keletkeztet. Látható tehát, hogy a kormány világos elvek mentén erősíti meg az egységes állami nyugdíjpillért, biztosítva ezzel a későbbi nyugdíjak biztonságát.

Az ön által a maradók vagyonára, korábban tett jognyilatkozatokra, az Alkotmánybíróság esetleges döntésére vonatkozó kérdései itt veszítik el relevanciájukat, amikor látható a kormány valódi koncepciója a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, és azt alátámasztja a több mint 3 millió visszalépő döntése.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Varga László: Döbbenet!)

(12.50)

Forrás: parlament.hu