IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Egy internetes hírportál beszámolója szerint a Honvédelmi Minisztérium legnagyobb cége, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. az év második felében fizetésképtelenné vált. A hírportál információja szerint az állami költségvetési finanszírozás átmeneti hiányára hivatkozva a cég már agusztusi számláit sem egyenlítette ki, és azok kifizetését csak 2012 elejére ígérte.

Kéredezem a tisztelt miniszter urat: valóban képtelen augusztus óta szerződéses partnerei kifizetésére a HM EI Zrt.? (Németh Szilárd István: Biztos az elvtársak nem kapták meg a pénzt.) Mekkora összegű lejárt számlatartozás kiegyenlítését ütemezték át a jövő év elejére? És miből ered a jelentős fizetési késedelem?

Tisztelt Miniszter Úr! Ismert, hogy a magyar gazdaság egyik jelentős kerékkötője a körbetartozások hatalmas mértéke. Évente magyar kis- és középvállalkozások tömegeit teszi tönkre, hogy nagyobb szerződéses partnereik nem vagy csak jelentős késéssel fizetnek az elvégzett munka után. Sajnálatos módon a kormány ahelyett, hogy küzdene a körbetartozások ellen, költségvetési trükközéssel, a fizetési kötelezettségek teljesítésének jövő évre tolásával maga generálja azt.

Tisztelt Miniszter Úr! Hivatalba lépésekor ön a tárca gazdálkodása tekintetében is rendet és fegyelmet ígért. Most mégis azt látjuk, hogy az ön felügyelete alatt álló gazdasági társaság nem tesz eleget határidőben fizetési kötelezettségének. Tesz-e intézkedéseket a HM EI Zrt. fizetőképességének mielőbbi helyreállítása érdekében, vagy a beszállítóknak valóban jövő év februárjáig kell várniuk az augusztusi és az azt követő számláik kiegyenlítésére?

(11.30)

Kérem, adjon tájékoztatást arról, hogy vannak-e hasonló fizetési nehézségek a Honvédelmi Minisztérium többi gazdasági társaságánál és más alárendelt szervénél. Kérdezem tisztelt miniszter urat, hogy a fizetési fegyelem tekintetében miért nem követel katonás rendet a Honvédelmi Minisztériumban és a minisztérium gazdasági társaságainál.

Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu