LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt alelnök úr. Megmondom őszintén, amíg államtitkár úr nem szólt, addig nem gondoltam, hogy az alázat és a szerénység terén tanúsított különös érdem, hogyha valaki figyelembe veszi az Alkotmánybíróság döntését. De meggondoltam, igaza van, hiszen ez a kormány már űzött olyan gyakorlatot, mikor az Alkotmánybíróság kedvezőtlen döntése - a végkielégítések adóztatása - után azt mondta, hogy fityiszt neked, ezután erre nem lesz jogköröd. Ennyiben tényleg méltányolom, hogy ezúttal nem mondták azt, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság ügyeiben a jövőben nem ítélhet az Alkotmánybíróság.
De ami ennél talán lényegesebb - megint csak a kötelező szerénység jegyében -, nekem egy dolog hiányzik itt most a két ünnep között, de nagyon: a kormány biztos iránymutatása. És ez az iránytű, ez az, amit nem lelek ebben a vitában sem a korábbiakkal összevetve.
Nézzük csak meg, mikor mi volt a kormány álláspontja! Az eredeti, négy KDNP-s kolléga által előterjesztett törvényjavaslat valóban még bírósági bejegyzést írt elő. Mit tett a kormány? Támogatta. Az utolsó perces átírást... (Szászfalvi László: A Fővárosi Bíróság volt.) Támogatta. Ezt, a bizottsági ülésen, amikor megkezdődött az általános vita, hallottuk mindnyájan.
Utána következett a zárószavazás előtti utolsó perces átírás, ami a parlament kezébe adta ezt a jogot, ámde viszont nem ezer főt követelt meg. Mit tett a kormány? Támogatta. Utána beadásra került a mostani törvényjavaslat, ami meghagyja a parlamenti jogosítványt, de már száz évet ír elő, és megint ezer főt. A kormány ezt is támogatta.
Most megérkezett a helyzetet valamivel valóban javító bizottsági módosító indítvány, ami a száz év mellett a húsz évet is lehetővé teszi. Mit mond most a kormány? Hogy ezt is támogatja.
Biztos lehetek én abban, hogy ezek után nem érkezik újabb javaslatsor, amit a kormány ugyanígy támogat?
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés