VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Mivel Lendvai képviselő asszony az előterjesztőket megszólította, hadd mondjam el, hogy a Tudományos Akadémia - elmondtuk már ötször, mondom hatodszor is, ha kell, tizedszer is - azért van, hogy ne a parlament legyen a politikai döntés, hanem a szak. (Lendvai Ildikó: Ez helyes, nem ez a baj.) Azt is elmondtuk már legalább tizenhatszor, hogy nem teológiát várunk a Tudományos Akadémiától, hanem elsősorban szociológiát, a százéves hátteret; de ha éppen teológia a kérdés, akkor gondolom, a Tudományos Akadémia elnöke fog olyan szakértő csapatot összehívni, amelyre nem lehet ráfogni, hogy pártok vagy politika hívta össze. Ennyit már föltételezzünk a Tudományos Akadémiáról, illetve annak elnökéről!

Lukács elnök úr már elmondta, hogy a parlament jóváhagyása magasabb rendű, nem a galambászegyesületet hagyjuk jóvá, és az egyházakat nem tesszük a galambászegyesületekkel egyenlővé, hanem a parlament hagyja jóvá egy komoly eljárás után.

Éppen az előbb azt tetszett mondani, hogy hittant nem taníthat; hát ki akar más hittant tanítani, ha nem az egyház? Ha valaki hittant akar tanítani, az az egyház. (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Nyilván.) Nyilván a galambászegyesület nem hittant fog tanítani a főiskolán, hanem a galambászoknak a galambtartást fogja tanítani. Nyilván az egyháznak kell megadni azt a jogot, hogy közoktatási, felsőoktatási vagy bármilyen intézetben vallási tevékenységet folytasson. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

És hogy rugalmasabb...

Forrás: parlament.hu