BRÁJER ÉVA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hónapokban több alkalommal esett már szó itt az Országgyűlésben is a gyermekélelmezés fontosságáról. A közétkeztetést szerte a világon felfokozott érdeklődés övezi, a gyermekek körében is egyre gyakoribbá váló betegségek terjedése okán. Az óvodai és iskolai közétkeztetésben az egészséges táplálkozás alapelveinek érvényesítésével rendkívüli lehetőség adódik a gyermekek egészség-magatartásának formálására, hiszen ezzel radikálisan csökkenthető a jövő felnőtt betegeinek száma.

Mire van szükségünk ahhoz, hogy gyermekeink egészségesen étkezzenek a közoktatási intézményekben? Elsősorban környezetkímélő, tájfenntartó gazdálkodásból származó, természetes, helyi alapanyagokból készült, magas beltartalmú egészséges élelmiszerre, a lehető legmagasabb arányban. Ezt segítené, ha a vendéglátótermékek előállításának feltételeiről szóló rendelet ajánlásai kötelező érvényűek volnának, mert így puszta ajánlásként a gyakorlatban csekély jelentőséggel bírnak.

Az OÉTI és az ÁNTSZ szakmai ajánlásai hasonlóképpen egyáltalán nem vagy csak részben érvényesülhetnek, erre mutatnak rá felméréseik, ellenőrzéseik eredményei is. Szerencsés volna megteremteni a jogszabályi feltételeit annak, hogy dietetikus szakember vegyen részt az étlapok összeállításában.

Jelenleg az önkormányzatok állapítják meg az alapanyag árát, mennyiségét, az úgynevezett nyersanyagnormát. Emiatt is eltérőek országos viszonylatban az étkezési díjak. Ajánlatos lenne ennek egységes szabályozása is, természetesen korosztályonkénti bontásban. Ez biztosítana egyenlő feltételeket minden közétkeztetésben részt vevő gyermek számára, függetlenül attól, hol él.

Most, hogy a kórházak és várhatóan az alap- és középfokú oktatási intézmények is állami fenntartásba kerülnek, fontos volna látnunk, hogy hol mennyi önkormányzati fenntartású konyha működik az országban, és azoknak milyen az állapotuk. Érdemes volna megvizsgálni, mi volna hasznosabb az állam, ugyanakkor biztonságosabb megoldás a gyermekeink számára: felújítani és működtetni vagy vállalkozókat bevonva üzemeltetni a konyhákat. Amennyiben az utóbbi, érdemes újragondolni a közbeszerzés rendszerét. A szolgáltatásban megjelenő fogyasztók, betegek, gyerekek érdeke, a korszerű, minőségi előállítás és annak sajátossága megkívánja, hogy ne nagy ellátási egységben gondolkozzunk.

A gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat elve mellett új elemeket ajánlott figyelembe venni. Pontozni lehetne például a gasztrokulturális ismeretterjesztést és a friss, szezonális alaptermékek használatának preferálását, helyzeti előnybe hozva a helyi termelőket. Ha a közétkeztetők ilyen élelmiszerekkel bővítenék a beszerzett alapanyagok és termékek palettáját, a kiszámítható felvevőpiac hosszú távon generálhatná a kistermelői oldal bővülését, családok százainak biztosítva a megélhetést. Igazán így nyerhetnének értelmet a kistermelői rendelet módosításai, amelyek eredményeként megnyílt a lehetőség arra, hogy az általuk előállított alapanyagokból és élelmiszerekből főzzenek a konyhákon.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a közbeszerzési kiírások minőségi szempontokat is mérlegelnek majd, és előnyként értékelik a helyi termék bevonását az alapanyagok használatába, ez egy komoly keresleti tényezőt jelenthet vidéki gazdálkodóink számára.

Engedjék meg, hogy saját megyémet, Fejért hozva fel példaként, végezzünk egy gyors számolást! Megyénkben 440 ezer lakossal számolhatunk. Ha mindannyian naponta minimum csak 300 forintot költünk élelmiszer-alapanyagra, az naponta 132 millió, évente 4,8 milliárd forint. Ezzel a pénzügyi bevétellel számolhatunk, ami a megye határain belül maradva segítheti a magyar kis- és középvállalkozásokat.

Kiemelt figyelmet érdemel még a szemléletformálás ebben a témakörben. A gyermekek egészség-magatartásának befolyásolásához természetesen szükség van a szülők, pedagógusok, a közétkeztetésben részt vevők közreműködésére is. Székesfehérvárott az idei tanévtől útjára indított, úgynevezett "Tuti Menza"-program végső célja éppen ez: a minőségi élelmiszerek csak akkor hasznosulhatnak, ha gyermekeink el is fogyasztják, amit eléjük tálalunk.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu