DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szűcs Erika képviselőtársamnak a támogató felszólalását megköszönve szeretnék önnel egy picit vitatkozni.

A felvezetésében említette az első Orbán-kormánynak a lakásépítési politikáját mint a fogyasztásra ösztönző és így a lakáspiacot, illetőleg a fogyasztói mentalitást negatív irányba befolyásoló politikát. Azért hadd emlékeztessem a képviselő asszonyt, hogy abban az időben egy stagnálás volt az európai piacokon, nem recesszió, mint most, hanem csak egy stagnálás, és a kormány éppen ezt a politikát, a lakásépítés-támogatást választotta arra, hogy a hazai ipart fejlessze és támogassa. Szerintem nem volt az egy ördögtől származó ötlet, hiszen valóban meg lehetett húzni a hazai gazdaságot, és emlékezzen rá, hogy mindig pozitív tartományban voltunk, annak ellenére, hogy a legnagyobb kereskedelmi partnereink nulla körül teljesítettek.

Az, hogy ez nemcsak a hazai iparra, hanem esetleg a demográfiai folyamatokra is, úgy gondoltuk, hogy jótékony hatással lesz, az még egy külön pozitívum ebben. Én nem látom ezt egy ilyen ördögtől való dolognak. Az sokkal inkább elhibázott lépés volt, amit önök választottak, hogy a közalkalmazottaknak a bérét emelték föl, mert annak semmi hatása nem volt a gazdaság fejlődésére. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu