KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi törvény módosításáról szóló T/5842. számú törvényjavaslatot a gazdasági bizottság február 13-ai ülésén tárgyalta.
Az előterjesztés célja a Bankszövetség és a kormány közötti, a tavalyi év december 15-én kötött megállapodás, közkeletű nevén az árfolyamgát-konstrukcióra vonatkozó jogszabály-módosításoknak a jogszabályba való átültetése. Ez a megállapodás legfontosabb elemeiben természetesen az előző, úgynevezett gyűjtőszámla-konstrukcióra épült, azonban kiterjeszti, illetve megerősíti azt, mégpedig a következő legfontosabb pontokon.
Lehetőség lesz rögzített árfolyamú törlesztésre az előtörlesztés alapján, nem csupán három, hanem öt évig. Erre 2017. június 30-áig lenne lehetőség, amennyiben az Országgyűlés nemsokára elfogadja - bízunk benne - a javaslatot. Ez azt jelenti, hogy a konstrukcióba belépő korábbi devizahitelesek, illetve devizahitelesek hosszabb ideig számíthatnak egy stabil havi törlesztési környezetre.
A javasolt módosítás egy másik nagyon fontos eleme, hogy az előző konstrukcióval ellentétben a gyűjtőszámlára kerülő összeg egy részét a Bankszövetség és az állam átvállalja. Ez a rész egészen pontosan a havi törlesztőrészletnek a kamattörlesztésre jutó része, és ennek is a rögzített árfolyam és az azonnali árfolyam közötti különbözete lesz. Ez tehát az, amit a bankok és az állam 50-50 százalékban átvállalnak az adóstól. A tőketörlesztésre jutó árfolyam-különbözet kerülhet így tehát csak a gyűjtőszámlára, és természetesen a korábbiaknak megfelelően a gyűjtőszámla egy rendkívül kedvező kamatozású lehetőséget nyit majd az adósok számára.
Nagyon fontos, hogy a korábban az árfolyamgátas konstrukcióba belépetteknek az új, kedvezőbb konstrukcióba való átlépése költség- és adminisztrációmentesen lehetséges, azaz ezek az állampolgárok - ahogy államtitkár úr is jelezte, itt több százezer állampolgárról lehet szó - minden egyéb aktivitás és költség nélkül a kedvezőbb feltételű konstrukcióba léphetnek át a jövőben.
Fontos megemlíteni, hogy a törvényjavaslat a közszférában dolgozók esetében további kedvezmények beépítésére tesz javaslatot. Ezek a kedvezmények pedig elsősorban arra irányulnak, hogy a közszférában dolgozók közül azok, akik a végtörlesztési szándékukat a bankjuknál már korábban jelezték, és az önerő hiánya vagy egyéb hitelprobléma miatt nem tudtak végtörlesztésre sort keríteni, a jövőben ezt megtehessék.
A megállapodás mindkét oldalról hordoz magában lemondásokat is. Tehát a kormány is áldozatot vállal az adófizetők pénzéből, hiszen nem kis összeggel támogatja az árfolyamgátas konstrukció működését, viszont másik oldalról a bankok is áldozatot vállalnak. Ezzel a megállapodással tehát - főleg így, ebben a formában, az új törvénnyel - nagyjából teljesül az az előfeltétel, hogy gyakorlatilag a terheket egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban a kormány, a bankok, illetve az ügyfelek fogják a jövőben viselni.
Engedjék meg, hogy megköszönjem Szatmáry Kristóf államtitkár úrnak, illetve munkatársainak ezt a rendkívül magas színvonalú javaslatot. A gazdasági bizottság egyhangúlag - a szocialista, a Jobbik-, illetve az LMP-frakció támogatásával - a javaslatot elfogadta és általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés