SZALAI ANNAMÁRIA, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miután még több napirendi pont áll önök előtt, ezért nem szeretném hosszasan értékelni a mostani polémiát, ugyanakkor próbálok arra szorítkozni, hogy lehetőség szerint a 2010-es beszámoló tárgyánál maradjak, de miután önök érthető módon nem tudták ezt a szigorú keretet tartani, így én is azért kilépek belőle.
Van olyan dolog, amire majd az idő megadja a választ, ezért hosszan nem szeretnék kitérni a Klubrádióval kapcsolatos felszólalásokra, amelyekben sajnálattal több tévedés is volt. Meggyőződésem, hogy a Médiatanács a hatályos törvény tiszteletben tartása mellett felelősen döntött ebben a kérdésben. Jelenleg jogorvoslat folyik az eljárásunkkal kapcsolatban. Bízom benne, hogy a 2011-es és 2012-es beszámolóban megnyugtató választ tudok adni önöknek erre a kérdésre.
Kiemelnék két témát, amit önök említettek. Az egyik a Jobbik felszólalásaiban volt leginkább, sőt talán csak ott volt hallható, a kiegyensúlyozottság témaköre. A kiegyensúlyozottság megítélése nagyon sokat változott az elmúlt években. Amikor a '96. évi I. törvény megszületett, hosszú-hosszú viták előzték meg, médiaháborúk előzték meg, és az akkori médiapiac nagyon egydimenziós volt, és még az állampárti sajátosságokkal volt terhes. Ekkor a pártok afelé mentek, hogy minél inkább biztosítsák a kontrollt e tekintetben, tehát a kiegyensúlyozottság vonatkozásában szigorú követelményeket állítottak.
Az évek során ez a megítélés azért puhult, és miután Magyarországon egyre több médiapiaci szereplő tűnt fel, éppen ezért máshogy értékelte a tisztelt Ház is ezt a kérdést, másképp értékelte a mindenkori médiahatóság, és rendszerint azok a pártok sérelmezték, akik keveset szerepeltek vagy arányaiknak nem megfelelően szerepeltek a közmédiában. Emlékszem olyan évre, pontosan most nem tudom felidézni, hogy hányban volt, de mindenesetre balliberális kormány volt, amikor is például a Sláger Rádióban 90 százalék volt a kormány aránya, a Danubius Rádióban 98 százalék volt. Az akkori beszámolókban lehetett ilyet olvasni.
(23.50)
Tehát a kiegyensúlyozottság megítélése folyamatosan alakulófélben van. Más volt a 2010-ben meglévő szabályozás e tekintetben, és más a mostani szabályozás. Ez a mostani vitában is keveredett folyamatosan, hogy olyanokat említettek meg, ami a korábbi szabályozásban benne volt, és annak alapján kérnék, hogy a médiahatóság azt szankcionálja. Megváltozott ez a nézőpont, a médiapiac kiszélesedett, és így a kiegyensúlyozottságot már egyre kevésbé tartják fontosnak. Az Európai Unió egyenesen azt kifogásolta, hogy miért is jelenik meg a kiegyensúlyozottság a magyar médiaszabályozásban. E tekintetben módosítani, pontosítani kellett a médiatörvény szövegét, ugyanis tartalmazta a médiaalkotmány azt, hogy a média egészére vonatkozik ez a követelmény, ez viszont nem volt pontosan értelmezhető a nyugat-európai országokban. Direkt mondom a nyugat-európai országokat, mert más demokráciafejlődést jártak be, mint a kelet-közép-európai országok. E tekintetben pontosítani kellett még a szabályozás szövegét is, de leginkább az lett volna az Unió számára elfogadható, ha a kiegyensúlyozottság meg sem jelenik a szabályozásban.
Nos, a kiegyensúlyozottság konkrétan annyiban változott, hogy míg a korábbi szabályozás lehetővé tette azt, hogy a médiahatóság maga is indítson ilyen tárgyban eljárásokat, és szankcionálja, az új szabályozás ezt már nem teszi lehetővé, csak bejelentésre lehet vizsgálatokat indítani, és ha bejelentés van, azt köteles kivizsgálni a Médiatanács. Korábban egyébként a panaszbizottságnak volt ez a feladata. A szankció is nagyon erősen megváltozott gyakorlatilag, míg korábban azért lehetett szankciókat alkalmazni e tekintetben, az új szabályozás a nyilvánosság szankciót teszi egyedül lehetővé. Tehát azt, hogy közzétegye a szolgáltató a Médiatanács döntését, illetve közleményét.
A Jobbik az intenzív panaszkodó, igen, ahogy mondtam, 17 esetben élt kifogással 2010-ben, de volt, amelyik eredményes volt, tehát 3 esetben helyt adott a panasznak a Médiatanács. 2011-ben, ahogy elmondta Novák Előd úr, szintén aktívak voltak, 42 kérelemből 2 esetben állapítottuk meg a törvénysértést. Majd a jövő évi beszámolónkkor elmondom, hogy miért ilyen alacsony ez a szám, de egy mondatban talán annyiban szeretném összefoglalni, hogy a hatóság nem avatkozhat be a médiaszolgáltatók műsorszolgáltatási gyakorlatába. Ezt nem tehetjük meg.
A másik, amire reagálni szeretnék, a Pörzse Sándor által fölvetett gyűlöletbeszéd kérdése. Az említett részt és az összeset a beszámolóban belsős kollégák készítették, tehát az említett szerzők nincsenek benne, nem is jelöltük a listán. Bár az egyik az említettek közül néhány évig az ORTT külső szakértője volt, de ekkor már nem, és nem szerepelt a szerzők között. Nos, a gyűlöletbeszéd kérdését vetette föl Pörzse Sándor. Nagyon nehéz feladat elbírálni adott esetben, hogy súrolja-e, törvénysértést követ-e el egy szolgáltató vagy nem. Az ORTT-ben hatalmas viták szoktak lenni e tekintetben, hogy elkövette-e a vélelmezett jogsértést avagy nem egy-egy szolgáltató. Ezek a döntések rendszerint nem is egyhangúlag születtek annak idején. Most, 2010-ben emlékeim szerint ezen eseteken túl nem is volt egyéb, amivel foglalkoznunk kellett. Szerencsére ez a fajta törvénysértés nem túl gyakori a magyar média világában. És amit fölvetett, hogy esetlegesen más médiaszolgáltatóknál nem vizsgált ilyet a médiahatóság: nem volt bejelentés. Ilyen értelemben, ha van bejelentés, minden esetben konkrét ügyekben eljárt a hatóság, és el is fog járni a jövőben is.
Novák úrnak volt egy-két olyan konkrét fölvetése, amit nagyon fontosnak tartok. Például a határon túli megszólalásokat vizsgáljuk, figyeljük-e. Figyeljük. A beszámoló ugyan ezt nem tartalmazza, de kódoljuk, és ígérem, hogy el fogjuk juttatni önnek. Sőt, azt is ígérem, hogy a következő évi beszámolóban ezt is szerepeltetni fogjuk. Igaza van, ez egy nagyon fontos kérdés, de a kódolóink ezt rendszeresen kódolják, tehát regisztrálják, hogy mikor van ilyen, hol van, mennyi van, és a következő beszámolóban betesszük. De 2010-re is van adatunk, tehát elküldöm önnek.
Ugyanezt tudom mondani azzal a tanulmánnyal kapcsolatban, amit ön megemlített. Sok-sok dolgot támogatott az ORTT korábban, számos könyvkiadást, publikációt sikerült általa megjelentetni. Az említett könyvet is el fogom küldeni önnek, és így megismerheti a tartalmát.
Fölvetette még konkrétan, hogy aki törvénysértést követ el, az ne kaphasson támogatást. Ez nagyon sokszor felvetődött a vitáink során, hogy meg lehet-e tenni. És mindig arra a következtetésre jutnak az elemző jogászok, hogy egyszerűen nem lehet ezért kizárni a pályáztatásokból a jelentkezőket, az igényt benyújtókat. Többször nekifutottunk ennek a kérdésnek, magam 2004 óta vagyok tagja a médiahatóságnak, én is többször javasoltam, hogy fontoljuk meg, és mindig azt sikerült bebizonyítani, hogy emiatt nem lehet kizárni a pályáztatásból. Generálisan nem lehet kizárni, de volt már rá példa, hogy határozott időre sikerült úgy kiírni pályázatot, hogy megfogalmaztuk, hogy nem indulhatott törvénysértő.
Arra, hogy milyen a médiatörvény maga, én ebben a helyzetemben nem igazán kívánok és tudok válaszolni, hiszen számos olyan megszólalás volt, amit nyilván a politikusoknak, a jogalkotóknak kell egymással megbeszélni. Én csak egy-két elemre szorítkoznék, amire mégis felhívnám szíves figyelmüket. Sokszor elhangzott, hogy a Médiatanács összetétele milyen. Én is elmondtam az expozémban, hogy milyen módon választja az Országgyűlés, és megváltozott ez a korábbiakhoz képest. Ugyanakkor az európai szabályozásokkal összhangban lévő a jelenlegi választási eljárás.
Hogy csak néhány példát mondjak. Nincs olyan kötelezettség, hogy egy médiahatóságnak milyen összetételűnek kell lennie, ki nevezi ki, milyen módon áll föl. Írországban például a médiahatóság 9 tagból áll, 5 tagot a kormány nevez ki, illetve további tagokat is a miniszter javaslata alapján a kormány nevezi ki. Spanyolország. A médiaszolgáltatási bizottság tagjait a kormány nevezi ki, a parlament utólagos jóváhagyásával. Szlovénia. A szabályzó testületet igazgató irányítja, az ő és a két igazgatóhelyettes pozícióját a kormány által választott tagok töltik be. Hollandia. A holland médiahatóság 3-tagú elnökséggel rendelkezik, akiket az oktatási, kulturális és jóléti miniszter nevez ki. Egyesült Királyság. Az Ofcomot sokan szokták emlegetni, mind az elnököt, mind a tagokat államtitkár jelöli, tagjait és elnökét a kulturális, média és sportterületért felelős miniszter, valamint a kereskedelmi és ipari ügyekért felelős miniszter együttesen nevezi ki. Sorolhatnám hosszasan a sort.
Mandur úr beszélt hosszan egyébként a szabályozásról. Én e tekintetben csak annyit szeretnék mondani, hiszen ő is említette, hogy a médiaszabályozás megszületésének volt előzménye, tehát számos alkalommal nekifogott a törvényhozás, hogy új szabályozás szülessen.
(0.00)
Az a fajta médiaszabályozás, illetve intézményi struktúra, amelyik az új törvényben megjelent, nagymértékben hasonlít ahhoz a törvénytervezethez, amit hol ötpárti, hol négypárti egyeztetések után sikerült összeállítani. Ez a tervezet most is megtalálható a parlament irományai között az önök weblapján. Jánosi György jegyzi, mert végül is ő adta be egyedül, miután már a pártok nem tudtak megállapodni a választások közeledtével. Tehát megtalálhatják önök is ezt a szabályozást, és érdemes megtekinteni és összevetni.
A bizottsági véleményt elmondó Németh Zoltán úr által fölvetett két elemre szeretnék még reagálni. Az egyik a Kossuth rádió kérdése. A Kossuth rádió kérdése nagyon sok alkalommal fölvetődik. Alapvetően ez a közszolgálati médiaszolgáltatók kompetenciájába tartozó kérdés, tehát nem a Médiatanács dolga. Zárójelben megjegyzem, a közmédiára vonatkozó kérdésekre azért is nem szeretnék válaszolni, mert nem a mi dolgunk. De visszatérve ehhez, azért a Médiatanácsnak mégiscsak van minimális szerepe, az új szabályozásról beszélek, tehát már a 2011-es szabályozásban a 98. § kimondja, hogy egyes közszolgálati médiaszolgáltatók által használt médiaszolgáltatási lehetőségekről a Médiatanács műszaki, gazdasági, gazdaságossági és médiapolitikai szempontok vizsgálata alapján, ezt követően dönt. Tehát van szerepünk, ez a döntés vagy ez a folyamat, ez a konzultációsorozat jelenleg is folyik.
Mérlegelni fogjuk, hogy hogyan lehet átalakítani, milyen javaslatot kapunk a közmédiarendszerről, hogyan lehet átalakítani a frekvenciakészletüket, illetve a műsoridőt. De azért hozzátenném azt, hogy két megfontolásból változtatta meg a korábbi gyakorlatát a közszolgálati rádió, ez pár évvel ezelőttre nyúlik vissza. Egyrészt gazdasági okokból, másrészt fizikai okokból. Gazdasági okokból azért, merthogy csökkentették egy órával a műsoridőt, ez 250 millió forint megtakarítást jelentett. A fizikai ok pedig az, hogy a középhullámú műsorterjesztés, műsorszórás az éjszakai órákban sokkal rosszabb minőségű, mint a nappali órákban. Egyszerűen sokkal rosszabbul fogható azon a frekvencián az adás az éjszakai órákban. Erről nem tehet senki, ezek törvények, adottságok, ami ellen nem tud senki védekezni. De mindenesetre nyilván nem csak gazdasági megfontolások vannak, és feltehetően mérlegeli a közszolgálati intézményrendszer, amikor nekünk javaslatot tesz majd a jövő vonatkozásában.
Végül az utolsó, amire reagálni szeretnék - szintén a bizottsági vélemény kapcsán -, hogy fölvetődött a bűnügyi hírek kérdése, hogy nagyon sok bűnügyi hír van a médiumokban. Erre a felvetésre, amit egyébként nagyon sokan emlegettek évek óta a nézők, a jogszabályalkotó is keresett és talált választ. Ez pedig az, hogy korlátozta a jelentős befolyásoló erővel rendelkezők esetében, illetve a közszolgálati televíziók esetében a bűnügyekről szóló híradások számát. Ez is a 2001-es szabályozással lépett hatályba, 20 százalék lehet az arány, amit ők erre fordíthatnak. Nekünk, a Médiatanácsnak ezt majd akkor lehet vizsgálni, hogyha egy teljes évet egészben látunk, tehát akkor lesz alkalmunk egyáltalán következtetéseket levonni. De mi addig sem szeretnénk várni feltétlenül ezzel, hiszen érezhető, hogy tényleg komoly igény merült fel, hogy ez a szám csökkenjen. Ezért már 2011-től egy úgynevezett médiabarométert tettünk föl a honlapunkra, ahol lehet látni folyamatosan, ha önök megnyitják, hogy hol tartanak a médiaszolgáltatók e tekintetben, ki lépi túl ezt az arányt, ki hogyan tartja be a hatályos törvényt. Úgy tűnik, hogy a TV2 az egyébként, amely túllépi, de még van lehetősége, hogy egy éves arány vonatkozásában korrigálja ezt az adatot. De a következő évi beszámolóban szintén e tekintetben szeretném önöket tájékoztatni.
Köszönöm szépen az alkotó vitát, köszönöm szépen az észrevételeket, és azokat, amelyeket itt megemlítettem a zárszavamban, pótolni fogjuk és beépítjük a munkánkba.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés