SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Jobbik Magyarországért Mozgalom többször kifejezte, hogy minket nem érdekel az, hogy egy-egy ügynek a megoldása, egy-egy törvényjavaslat, ami a nemzet javára szolgál, kinek a nevéhez fűződik. Megmondom őszintén, örülünk annak, hogy legalább az ön följelentését komolyan vette a nyomozó hatóság, és elrendelte a nyomozást.
De az már más kérdés, és ezt csak halkan kell megjegyezni, hogy vajon mennyiben különbözik az ön feljelentése a mi feljelentésünktől, amelynek a tárgya ugyanaz volt, de teljesen mindegy. Ez azt mutatja talán, hogy akkor önöknek sokkal nagyobb ráhatásuk van jelen pillanatban egy-egy ügynek az előmozdítására. Ezért azt kérem Budai úrtól, hogy a jövőben is nézze esetleg, hogy a Jobbik milyen feljelentéseket tesz (Derültség.), és tegye meg gyorsan ön is, mert akkor előre tudunk haladni ebben az ügyben. (Taps a Jobbik soraiban.) Minket nem fog érdekelni abszolút, hogy ez az ön nevéhez fűződik vagy a miénkhez. Nekünk egy a célunk, hogy végre föltárjuk Magyarországon azokat a visszásságokat, amik eddig is megvoltak, és reméljük, hogy azért a jövőben majd el fognak maradni.
Gratulálok ahhoz, hogy elindította a nyomozást, remélem, hogy eredményes is lesz, és örülünk neki, hogy legalább valakinek sikerült.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés