BARTOS MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ha megszületik egy gyermek, és az ember üzenetet kap az érkezéséről, akkor abban az üzenetben általában benne van, hogy az a gyermek kisfiú-e vagy kislány, hogy hány kiló és hány centi, és a büszke szülők néha beleírják ebbe az üzenetbe azt is, hogyan hívják a gyermeküket. Ha ezek után mi telefonálunk és érdeklődünk, általában megkérdezzük, hogy milyen színű a szeme, a haja, milyen a bőre, hogy eszik, hogy alszik. Sok-sok tulajdonságára kíváncsiak vagyunk a gyermeknek, azoknak a tulajdonságaira, jellemzőire, amelyek csak az övéi, amelyek alapján megismerhetjük, amelyek megkülönböztetik őt a többiektől. Ugyanígy, ha egy fiú egy lánnyal találkozik vagy egy lány egy fiúval, azon tulajdonságai miatt kedveli meg, amelyek csak az övéi, amelyek miatt más, mint a többiek. Az ilyen esetekben nem elég csak az, hogy valaki férfi vagy valaki pedig nő. És ez így van jól.

Nem egymás ellenére, hanem egymásért vagyunk különbözőek. Így tudjuk kiegészíteni és erősíteni egymást. Mindannyiunknak megvannak az erősségei és a gyengeségei, és szükségünk van egymásra ahhoz, hogy a hiányosságainkat áthidaljuk, hogy kiegészítsük egymást.

Így van ez az egyének életében, de így van ez a nemzetek vonatkozásában is. Minden nép, nemzet különös fejlődésen ment keresztül, fejlődéstörténetük során más kihívásokkal kellett megküzdeniük, más nehézségeket kellett megoldaniuk, különböző helyzeteket, történelmi pillanatokat kellett átélniük. A nemzet lelkét különböző hatások érték és nemesítették. Mindannyian mást tanultunk meg az élettől, az életről. És ahogy az emberek is gazdagíthatják egymást tapasztalataikkal, úgy a nemzetek is adhatnak egymásnak mindabból, amit átéltek történelmük folyamán.

Mindannyian részei vagyunk az egyetemes emberi civilizációnak, és mindannyian részei és részesei vagyunk az egyetemes kultúrának. Minden nép, nemzet tudása része az egésznek. Minden önfenntartó rendszer alapismérve, hogy reagálni tudjon környezete változásaira, ez az alkalmazkodóképesség megmaradásának alapja. Az alkalmazkodóképesség viszont tudást, értéket feltételez. Ez az alapja az emberiség és egy nemzet megmaradásának is.

Ugyanakkor azt mondják, hogy egy ember akkor lehet hasznos tagja egy közösségnek, akkor adhatja tudása és önmaga legjavát, ha szereti és elfogadja saját magát. Ha önmagunkat nem szeretjük, ha saját magunkkal nem vagyunk kibékülve, hogy lehetnénk kibékülve másokkal, hogy lehetnénk kibékülve környezetünkkel?

Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb bűne, hogy arra tanítottak minket, magyarokat, hogy merjünk kicsik lenni. Elszakítottak minket történelmünktől, a múltunktól, a hagyományainktól, attól a tudástól, ami évszázadokon keresztül éltetett minket. Pedig az ember olyan, mint egy fa, gyökerezik valamiben, ahonnan a növekedéséhez az energiát nyeri és a stabil alapot, amibe kapaszkodhat. És ahogy a fa is a biztos alapba kapaszkodik, és így tud az ég felé törni, nyújtózkodni minél magasabbra, az embernek is stabilitásra, viszonyítási pontokra van szüksége ahhoz, hogy fejlődni tudjon, s hogy betöltse azt a hivatást, amire rendeltetett.

A magyar nemzet évszázadokon keresztül azért volt képes leküzdeni minden nehézséget, mert tudta, hogy honnan jön, hogy hová tart, és azt is, hogy mire képes. S habár igaz, hogy fejétől bűzlik a hal, s hogy a nemzetrombolás évtizedei nem múltak el nyom nélkül, a hitet, a reményt, a tenni akarás vágyát megőriztük a szívünk, a lelkünk mélyén. Sosem találkoztam annyi csillogó tekintettel, mint a "Hungarikumok a parlamentben" konferenciákon, amit három alkalommal rendeztünk meg az ország Házában.

A bizonytalan, de kíváncsi tekintetek ragyogó fénypontokká váltak néhány óra alatt. Ez alatt a néhány óra alatt pedig nem történt más, csak arról beszélgettünk, hogy kik vagyunk mi, hogy milyen értékeink vannak. Több tucat termelő, értéket őrző, alkotó mondhatta el, hogy mit csinál, milyen tudás van a birtokában. És attól, hogy ők elmondhatták, a többiek pedig meghallgatták ezeket, a rendezvény végére igazi közösséggé váltunk, azért, mert ezekben az értékekben mindenki magára ismert valahol, mert rólunk szólt.

Talán meglepem képviselőtársaimat, de nekem az egyik legfontosabb tapasztalatom az, hogy ma az emberek nem akarják elhinni, hogy róluk van szó, hogy róluk lehet szó. Ezért Hajdú-Bihar megyei képviselőtársaimmal elkezdtünk egy értékmentő munkát, kapcsolódva azokhoz a megyebejárásokhoz, amit több képviselőtársam már elvégzett, Lezsák Sándor, Bányai Gábor, Font Sándor Bács-Kiskun megyében, Horváth Zsolt Veszprém megyében, Lakatosné Sira Magdolna és Fülöp István Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, és voltak megyebejárások Csongrád és Fejér megyében is.

Azért gondoltuk, hogy Hajdú-Bihar megye nem maradhat ki a sorból, mert ebben a megyében komoly hagyományai vannak a helyi tudás, a helyi értékek ápolásának. 2006-ban jött létre a Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék Társaság, amelyért Szólláth Tibor képviselőtársam nagyon sokat tett, és amely azóta minden évben három kategóriában hirdeti meg a "Minőségi termék" és a "Kiváló minőségű termék" díjat. A díjazottak elismerésül megkapják és használhatják azt a logót, amelyet a megyei önkormányzat hozott létre, és amellyel ezeket a termékeket, alkotásokat kiemelik a többi közül, értékként ismerik el.

S hogy ennek az értékgyűjtésnek mekkora gyakorlati haszna van, a saját bőrömön tapasztaltam, mert hétvégén rendeztük meg Debrecenben a Kubala "Laszi" szellemi torna döntőjét. Ez egy középiskolás korú fiataloknak kiírt rendezvény volt, a téma pedig a 2010-es dél-afrikai labdarúgó világbajnokság volt. Ezzel akartuk megünnepelni a közös európai sikert, erősíteni elsősorban a magyar-spanyol kulturális kapcsolatokat, és felhívni a figyelmet közös nemzeti hőseinkre, labdarúgó géniuszainkra. A döntőbe a Kárpát-medence minden részéről érkeztek fiatalok, Sopronból, Kalocsáról, Pécsről, az ország minden szegletéből, és Felvidékről, Dunaszerdahelyről is. És olyan kiváló vendégeink voltak, mint Kassai Viktor vagy Buzánszky Jenő, a nemzet sportolója, vagy érkezett vendég a spanyol nagykövetségről is.

Arra gondoltunk, hogy a Kárpát-medence számos pontjáról érkező társaságot Hajdú-Bihar megyei termelők finomságaival várjuk, bemutatjuk nekik Hajdú-Bihar megye értékeit. De mindezt nem tudtuk volna megtenni, ha nincs, nem létezik a Hajdú-Bihar megyei minőségi termékdíj és annak hagyománya. Ennek köszönhetően állt rendelkezésünkre az a lista, amely listából tudtuk megtalálni azokat a termelőket, akik sajtot, vajat, szalámit, pékárut, ivólevet hoztak a rendezvényre.

Ebből is látható, hogy ha nem gyűjtjük össze és nem rendezzük, ápoljuk az értékeinket, nem tudjuk megmutatni magunkat. Ezért is járjuk Hajdú-Bihar megyét, beszélünk az embereknek a törvényjavaslatról, annak céljairól. A legutolsó alkalom Hajdúböszörményben volt, ahol Kiss Attila polgármester úr látott minket vendégül, és a rendezvény előtt felfigyeltem az egyik vendégre. Eljött, de látszott rajta, hogy nem találja a helyét, nem tudja, hogy maradjon-e, és inkább ment volna, de azt hiszem, a kíváncsisága maradásra bírta. Elkezdtünk beszélgetni, én elmondtam a saját gondolataimat, és ezután mindenki elmondhatta az ő véleményét is. És látni kellett volna, képviselőtársaim, hogy milyen változáson ment át ennek az embernek az arca. Érezte, átélte, hogy róla van szó. Megtapasztalta, hogy mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük, és mindannyiunknak ugyanaz fontos, azért küzdünk, amiért ő is küzd évtizedek óta a hétköznapokban.

Ő fogalmazta meg, és hoztam el ezt a mondatot képviselőtársaimnak üzenetként: ha fönt megvan az akarat, mi készen állunk, rajtunk nem fog múlni.

Valóban, az embereken nem fog múlni, rajtunk van a sor. Én nagyon örülök ennek a törvényjavaslatnak, aminek számomra a legfontosabb pontja az, hogy mindenkit megszólít, hiszen a nemzeti értékek felvételét a települési, tájegységi vagy megyei értéktárba, valamint a magyar értéktárba bárki kezdeményezheti. Ugyanakkor a javaslat másik, számomra nagyon értékes pontja, hogy falat bont, hidat épít az országhatáron innen és azon túl élő magyarok között, hiszen a határon túli magyar közösségek értéktáráról is beszél.

Azt gondolom, hogy önmagunk megismerésére, erőnk, lehetőségeink feltérképezésére, az értékeinkbe való kapaszkodásra, a gyökereinkre szükségünk van a túléléshez, és nem csak a magyar nemzet túléléséhez. A világra és egyben Európára váró kihívások, az emberiséget próbára tevő nehézségek leküzdéséhez, feladataink megoldásához ezekre az erőforrásokra a jelen és a jövő generációknak egyaránt szükségük van.

(12.50)

Hiszen fenntartható jövőt csak fenntartható testben és lélekben, egészséges társadalmakkal, önmagukat és másokat szerető és elfogadó nemzetekkel lehet építeni, mert nem egymás ellenére, hanem egymásért vagyunk különbözőek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu