DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy túl azokon az érveken, amelyeket önök elmondtak itt, ebben a vitában, a bizottsági ülésen elhangzott felszólalásomnak is megfelelően én magam is néhány dilemmámat osszam meg önökkel. S próbáltam átgondolni, hogy annak a hatósági ügyintézőnek, aki elé odakerül egy ügy, és aki annak nyomása alatt, ami a 30 napos ügyintézési határidőt jelenti, amiben neki döntenie kell, ez milyen helyzetet teremt, hiszen önmagában az eljárás közbenső lépései nem változnak.

Ahogy a bizottsági ülésen is elhangzott, képviselőtársaim, sem a környezetvédelmi érdek nem sérülhet, és ahogy elhangzott az is, a nyilvánosság érdekei sem sérülhetnek. Én azt gondolom, hogy ezek kiindulópontok kellenek, hogy legyenek akkor, amikor erről a jogszabályról és erről a módosításról beszélünk.

Azért szeretném a figyelmüket felhívni arra, ami az elmúlt 20 esztendő jogalkotásában a környezetvédelem területén is történt, hiszen milyen nagy előrelépésnek tartottuk, amikor a nyilvánosság bevonására, környezeti hatásvizsgálat, környezeti hatástanulmány készítésének előírására vonatkozó környezetvédelmi szabályokat rögzítettük. Ehhez képest az elmúlt két-három esztendőben egyszerűen csak visszalépéseket érzékelünk abban, ami akár a nyilvánosságot illeti. Tessenek visszagondolni, volt olyan módosítás előttünk az előző másfél esztendőben, amelyik egyszerűen arról szólt, hogy vannak bizonyos környezeti adatok, amelyeket nem kell a nyilvánosság elé tárni.

(19.40)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez beleillik ebbe a lépéssorozatba, csak az a kérdés, hogy ez visszalépésnek tekinthető-e abban a tekintetben, amit a rendszerváltás óta a környezetvédelmi jogalkotás területén pontosan azért megtettünk, hogy annak a garanciái meglegyenek, hogy semmiféle környezeti károsításra, rombolásra ne kerüljön sor, és a megelőzés elve mindenekfelett érvényesüljön.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én magam is felvetettem a bizottsági ülésen azt, hogy ha 120 napos, illetőleg 90 napos ügyintézési határidő van, ezen belül bármikor, amikor lehetséges, hiszen ez az ügyintézési napok maximális számát jelenti, tehát ezen belül hozhatnak döntést.

Tisztelt Képviselőtársaim! Csak azok az ügyek, amelyek ebbe a körbe most bekerültek, ezek pontosan azok az ügyek, amelyeknek a megítélése a legbonyolultabb. Nem egyszerű a megítélésük, és feltételezem, képviselőtársaim, hogy akkor, amikor ez az előterjesztés megszületett, önök sem gondolták azt át, hogy ez milyen érdekeket érinthet, és az már problémás, amikor egyébként környezeti érdekek mellett olyan garanciális szabályokat kell beépíteni, hogy azok az érdekek ne sérüljenek.

Képviselőtársaim, egyszerűen olyan jogszabályt kell alkotni, ami önmagában kizárja azt, hogy egyébként egyetértve azokkal az érdekekkel, ami a foglalkoztatás bővítését, a beruházások bővítését, a versenyképességet, és hányszor szoktuk ezeket elmondani, ami ezekhez az érdekekhez fűződik, de ezeknek az oltárán nem sérülhetnek környezeti érdekek, nem történhet visszalépés.

Én magam meg kell mondanom, amikor elolvastam, csak annak örültem, hogy például nem zárják ki a jogorvoslati lehetőséget vagy akár a további utak lehetőségét, és úgy felsejlett előttem, hogy lehet, hogy valakik már dolgoznak egy garázsban azon, hogy esetlegesen szülessen egy olyan automata, amibe egyik oldalon bedobják a környezeti hatástanulmányt, a másik oldalon pedig kijön az engedély.

Nem hiszem, hogy abban az esetben, ha egyébként, és ahogy ez a bizottsági ülésen is elhangzott, feladata ennek az is, hogy az európai uniós források lehívásához hozzásegítse egyébként a magyar gazdaságot, amivel egyetértünk, csak kérdés az, hogy például az Európai Unió jó szemmel nézné-e, hogy ez annak az árán történik, hogy esetlegesen környezeti érdekek sérülnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Visszatérve még egyszer arra a kérdésre, hogy mire kényszeríti ez azt a hatósági ügyintézőt, akinek egyébként például feladata kiküldeni azokat az értesítéseket, ami a nyilvános meghallgatásokról szól, de ahogy látom, államtitkár úr bólint, hogy erre sem lesz szükség.

Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem önöket, hogy fontolják meg még egyszer ennek a szabálynak az ilyen módon történő beterjesztését, azzal együtt is, hogy én magam az illetékes ombudsmannak a véleményét is figyelembe véve, azt gondolom, hogy kellőképpen aggályos, és kérem, hogy fontolják meg még egyszer ennek az ily módon történő végszavazását.

Elnök úr! Képviselőtársaim! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu