FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom, hogy nekem vagy önnek lesz-e kellemetlenebb, amit mondok, ugyanis az előttünk fekvő, hulladékról szóló törvényjavaslat az előző időszakban megszokottaktól eltérően nem pusztán jól csengő célokat mutat fel, hanem azt kell mondjam, hogy megfelelően előkészített, alaposan, kellő szakmai körültekintéssel kidolgozott, és ráadásul még az elvárható parlamenti normákat is betartja. Az ön felkészültségében, illetve a szakma iránti alázatában pedig azt gondolom, hogy bizonyosak lehetünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyiunk előtt ismert tény, hogy az Európai Unió amellett, hogy a silány minőségű élelmiszerek felvevőpiacának, valamint összeszerelő gyarmatnak tart minket, szemétlerakóként is tekint hazánkra. Emlékezetes a 2006-ban történt eset, amikor Baden-Württenbergből és Bajorországból mintegy 4100 tonna illegális háztartási hulladék érkezett magyarországi településekre. Ezek nagy részét már a magyar hatóságok több évi harc után visszaszállították Németországba. 2011 nyarán azonban még mindig 227 tonna szemét vár megsemmisítésre.

Az előző jelek is talán jól szemléltetik, hogy micsoda rendezetlen állapotok uralkodnak jelenleg hazánkban a hulladékkezelés területén, és miért is fontos egy átfogó, egységes szabályozás a területen. Nem vagyok szakpolitikus, nem vagyok környezetvédelmi szakember, de mivel hiszek a képviselőség klasszikus értelmében, és az utóbbi időszakban rengeteg energiát fordítottam arra, hogy szűkebb pátriámban, a Somló környékén az ott élő emberekkel együtt feltárjam a hulladékgazdálkodással kapcsolatos problémákat, meghallgassam gondjaikat, igényeiket, illetőleg áttekintsem lakókörnyezetemben a hulladékgazdálkodási intézményeket, ezért engedjék meg, hogy néhány gondolatot megosszak ezzel kapcsolatban önökkel.

Még 2011 nyarán Nemes Attila, somlójenői polgármester úr társaságában nyerhettem betekintést Somlójenő hulladékgazdálkodásába. Ezen a településen szelektíven gyűjti a lakosság a hulladékot, amely a győri konzorcium által a falu határától mintegy 800 méterre létrehozott hulladékkezelő udvarába kerül. A szemétszállítási díj így lényegesen kevesebb. Az alapdíj havonta 880 forint háztartásonként, szemben az Avar Kft. illetékességi területén például szülővárosomban, Ajkán vagy éppen Kamondon, illetve Halimbán, ahol a 120 literes szemétgyűjtők ürítéséért havonta 1820 forintot kell fizetni.

Aki viszont nem hajlandó szelektíven gyűjteni, az kénytelen akár hetente üríttetni kukáját, természetesen 500-600 forintos extra költséggel, de még így is lényegesen kevesebb szemétdíjat kell fizetni a győri konzorcium területén, mint nálunk, Ajka városában. Nemes Attila, somlójenői polgármester úr elmondása szerint a település csak nyert a beruházással, hisz a győri cég minden infrastruktúrát, így a faluból kivezető utat és a hozzá tartozó közvilágítást is maga építette ki. Somlójenőn pedig a szelektív gyűjtésnek és a szolgáltatás tényleges igénybevételét mérő csipes rendszernek hála rend van és tisztaság, a falu határában nem találunk szemétdombokat.

Abban bízom, tisztelt államtitkár úr, hogy az egységes szabályozás által nemcsak Somlójenő településen, illetve a környező falvakban élvezhetik annak az előnyét az ott élők, hogy azáltal, hogy szelektíven gyűjtik a hulladékot, ezáltal még kevesebbe is kerül számukra havi szinten a hulladék kezelése, hanem más településeken is, hiszen ön mondta, hogy egy egységes rendszert szeretnének kidolgozni ebben a tekintetben is.

Nem mondható el azonban nálunk, Devecser térségében a rend és a tisztaság, ahol a város határát sok helyen tarkítják a lomis cigányok által kidobált gumiabroncsok, műanyag hulladékok és egyéb háztartási szemét. Ajkán szintén érdekes a helyzet: a város szemétszállítását végző Avar Kft. esetében ugyanis néhány éve a szocialista többségű képviselő-testület 150 millió forint ellenében átengedte a menedzsmentjogokat, ezzel többségi szavazati jogot biztosítva a zalai HUKE Kft.-nek. A cég ezt arra használja fel, hogy más városok szemetével tölti fel a lerakót, zsebre vágva a nyereség 100 százalékát, ahelyett, hogy az a jelentős eladósodottsággal rendelkező várost gazdagítaná.

A cégnek köszönhetően Ajkán kerül lerakásra például Sopron, Pápa és Sárvár szemete is, jelentősen megnövelve a lerakott szemét mennyiségét és jelentősen csökkentve a lerakó élettartamát. Természetesen ebben az esetben is kiválóan megfigyelhető a profit privatizálása és a károk államosítása, hiszen a lerakó rekultiválásának költségeit majd a városnak kell valószínűleg állnia.

Az Avar Kft. eladásával kapcsolatban egyébként a korrupció gyanúja is felmerült, azt pedig mind a mai napig nem tudni, hogy kerülhetett-e veszélyes hulladék az ajkai lerakóba. Érdemes megemlíteni azonban, hogy a település lakói gyakran éjszakánként furcsa pernyét látnak a levegőben szállni, és kellemetlen füst terjeng a levegőben, így érhető, hogy sokak fejében megfordult, hogy a többletszeméttől illegális úton próbálnak megszabadulni.

Itt csak halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy igyekeztem volna utánanézni az ajkai szemétlerakóval kapcsolatos korrupciós ügyeknek, de érdekes módon az internetről szinte valamennyi, ezzel kapcsolatos anyag eltűnt a közelmúltban.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ahogy Kepli Lajos képviselőtársam is említette, illetve Bödecs Barna kollégám is felszólalásában leszögezte: a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatni fogja ezt a törvényjavaslatot. Mindazonáltal kérem, hogy képviselőtársaim módosító javaslatait megfontolni szíveskedjenek.

És szeretnék azért még egy-két, számomra fontos pozitívumot kiemelni a törvényből, amely remélem, valóban nemcsak célok szintjén kezelendő, hanem valóban meg is fognak ezek a célok valósulni. Tehát örvendetes valóban, hogy az állami szerepvállalást növelni igyekeznek a hulladékgazdálkodás területén. Nagyon pozitív szintén, hogy a megelőzésre, a keletkező hulladékmennyiség csökkentésére nagyobb figyelmet szentelnek majd. A szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás fokozása szintén nagyon pozitív, illetőleg a központi differenciált árszabályozás, amely reményeink szerint érdekeltté teszi az embereket, a lakosságot abban, hogy kevesebb szemetet termeljenek, azt szelektíven gyűjtsék, de ezáltal érdekeltek legyenek abban is, hogy a költségeik így csökkenjenek.

Bízom abban, hogy ez által a szabályozás által el fognak tűnni a hulladékhegyek, az illegális szemétdombok a települések környékéről, és a veszélyeshulladék-tározók is felszámolásra kerülhetnek majd; és bízom abban, hogy egyre több, a tiszta környezet iránt elkötelezett ember lesz hazánkban.

Köszönöm szépen. (Dr. Illés Zoltán tapsol.)

Forrás: parlament.hu