SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Azt mondja Ferenczi képviselő úr, hogy Európa szemétdombként vagy szemétlerakóként tekint ránk, és azt a példát hozza, hogy itt milyen irgalmatlan mennyiségű német szemét érkezett az országba. Ez egy borzasztó nagy botrány volt, okirat-hamisítástól kezdve mindenféle egyéb bűncselekmények is történtek. Ezt nem Európa küldte nekünk, hanem bizonyos szélhámos vállalkozók, és itt is megvolt rá a fogadókészség bizonyos szélhámosok vállalkozók részéről.
Az Európai Unió nyilvánvalóan hibás annyiban, hogy a hatósági ellenőrzések, vámellenőrzések megszűnése uniós és magyarországi szinten és a többi nagyon komoly problémákat idézett elő, de azért Európától tanultunk nagyon sok mindent jogalkotási kultúrában is, tanultunk sok mindent hulladékelhelyezési kultúrában is.
Ami infrastrukturális beruházás történt Magyarországon, azt az Uniónak köszönhetjük. Magyarország ehhez évek óta semmit nem tett hozzá saját erőből, ezt is tegyük hozzá, és gyorsan tegyük hozzá azt, hogy éppen ez a hulladéktörvény, amely előttünk fekszik, engedi meg az ártalmatlanítási célú hulladékimportot, ami azt gondolom, egyrészt minősíthetetlen, másrészt az alaptörvénnyel is ellentétes. Hetvenegynéhány lerakónk van, ami megfelel az európai műszaki irányelveknek, ezeknek a kapacitása véges, és azt gondolom, hogy nem lehet ezeket importhulladékkal megtölteni, mert akkor nem 20-25 évig tudjuk ezeket a kapacitásokat kihasználni, hanem 5-6 év alatt ezek megtelnek. És persze fizetni fognak majd valami lerakóadót az itt hagyott hulladék után, de ezek után nekünk hulladéklerakót építeni senki nem fog.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés